Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1911

1911. október - Oldalszámok - 2_317

— 317 — sával és fejlesztésével. Szükség van azért anyaszentegyházunknak oly egyéniségekre, kik komolyan akarják is, tudják is belevinni az Isten megszentelő, üdvözítő, éltető lelkét az emberek, az egész világ életébe. Akik erre törekesznek, azoknak természetesen előbb magoknak kell birni az Istennek lelkét, benne élni és növekedni. Hitünk összetartozandóságának azonban nemcsak kiterjedésben, de mélységben is növekedni kell. A hegyek közt patak — patak mellett csergedez, melyek ha egy helyre gyülekeznek, tavat alkotnak, mely annál mélyebb lesz, minél több patak vizét fogadta magába, így mélyül a keresztyén gyülekezet élete a hitben és szeretetben, ha tagjai egymás mellé állnak. Itt megvigasztalja a lélek a ker. testvért a szomorúság napjaiban. Gondját viseli a szükségben. Ha kell, meginti szerető komolysággal. Kéz a kézben, ha a megsegítő szeretet munkájáról van szó. Segítik egymást az üdv megismerésében. Sziv a szívhez szinte hozzánő, a szivek összefornak Üdvözítőjük közös szeretetében. Gondolkozás, érzés és akarat minden erővel egy czélra törekesznek, az Isten tiszteletére és szolgálatára, amint a Szentírás könyveiben is a sok és különféle lélek, mindegyik a saját tehetsége szerint, egy helyre, mint egy szent folyamba olvad össze, melyből a különböző keresztyén lelkek milliói tetszésök szerint meríthetik azt, mire a megszentelődéshez szükségük van. Óh bárcsak elmondhatnánk mindnyájan: az én gyülekezetem olyan, mint az áradó folyam ; mert élő tagjai folyton szaporodnak, akik kölcsönösen szolgálnak egymásnak és bensőleg építik, előbbre viszik egymást. így minden gyülekezetünk áldásnak áradása lenne minden városra, minden falura, egyetemes anyaszentegyházunkra, édes magyar hazánkra. Ilyen gyülekezet alkotására czéizott a próféta szeretetteljes fáradozása, midőn a Kábár folyónál honfitársai elé azt a gyönyörű képet rajzolta, mely ha megvalósulna, meggyógyítaná hazája minden baját, elnémítaná a panaszhangokat, letörölné a hulló könyeket. Az ilyen gyülekezet mi közöttünk is az üdvnek áradó folyója. De lépjünk csak oda a forráshoz, hol a viz fakad, oda, oda a szentélyhez.