Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1911
1911. május - Oldalszámok - 1_121
— 121 — Ezen megállapudáshuz azonban a tűzoltóság hozzájárulása és a hatóság jóváhagyása szükséges. //. Oktatás és gyakorlat. A tanév elején az első három héten belül, a tanuló-ifjuság a tanító által kioktatandó az intézeti épület gyors elhagyásának módozataira nézve. Minden tanítónak, ugy az általános, valamint az egyes osztályokra nézve külön megállapított szabályokat és rendelkezéseket ismernie kell és azok szigorú és pontos végrehajtásáért felelős. A tanulók az osztály szabályszerű elhagyására a tanítók által gyakrabban külön-külön gyakorlandók, anélkül azonban, hogy a többi osztályt zavarnák. A tanuló-ifjuságnak nyomatékosan és ismételve megmagyarázandó, hogy ha valaki az iskolának elhagyása alkalmával, veszély esetén valamit elveszít, nem szabad e tárgy után lehajolni, mert különben az esés és elgázolás veszélye fenyegeti. Az egyes osztályoknak kiképzése után kombinált gyakorlatok tartandók. Legelőször a szomszédos osztálylyal, azután kettővel és igy tovább. Végre összgyakorlat tartandó. Próbariasztások minden iskolában negyedévenként tartandók ; ezek közül egy, a tanítók előzetes értesítése nélkül. Az előre be nem jelentett gyakorlatot a hatóság képviselője rendeli el. Az osztályokból és iskolaépületből való kivonulás — ugy gyakorlat, mint tüz esetén — előre megállapított harangjelzés által történik. A tanitó utasítására a tanulók egyenként és a megállapított sorrendben az osztályból, felső-kabátok, kalapok és taneszközök visszahagyásával távoznak. Kivételt e tekintetben csak a téli időszak képez, amikor a tanulók — a meghűlést kikerülve — téli kabátjaikat és kalapjaikat is magukkal vihetik. A tanulók elvonulása a folyosókon és lépcsőházakban is szintén egyenkint és mindenkor csak lépésben történik. A tanulóknak tiltva van ily alkalommal egymásközt beszélni. Az indulásnál és kivonulásnál a tanitó-személyzet minden nyugtalanságot, minden tolongást a legnagyobb szigorral köteles elhárítani. Ezen próbáknál a tanitó utasításaival szemben minden engedetlen-