Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1911
1911. május - Oldalszámok - 1_118
— 118 — A ker. közgyűlés püspök urnák azon intézkedését, hogy az illető egyházak névsorát az illetékes esperesekkel már eleve közölte, tudomásul veszi. 111. Püspök ur beterjeszti a m. kir. földmivelésügyi miniszternek 8837/Eln. 910. sz. a. kibocsátott következő leiratát, u. m.: 8837. szám. Eln. 1910. M. kir. Földmivelésügyi miniszte r. Méltóságos és Főtiszteletü Püspök Ur! A törvényhozásnak s a kormánynak mezőgazdaságunk fejlesztésére irányuló minden munkája meddő marad, ha a földmivelő nép közönyös nembánomsággal nézi ezt a munkát s maga minden helyes irányú haladástól elzárkózva a régi gazdasági szokások és előítéletek között él. — Kétségtelen, hogy a legutóbbi években e tekintetben némi haladást észlelhettünk, de ez a haladás általában korántsem áll arányban azon országok gazdasági kultúrájának emelkedésével, amelyekkel nekünk a versenyt államink kell. Minthogy gazdasági kulturánk szivonalának lényeges fokozása nélkül, lehetetlen ebben a versenyben a sikert remélnünk, nézetem szerint gazdasági fejlődésünk és megerősödésünk előfeltételeinek megteremtésében közrehatni nemcsak a gazdasági igazgatás orgánumainak feladata, hanem feladata mindenkinek, akinek e munkában részt venni bármiféle módon alkalma lehet. A földmivelő néppel való közvetlen érintkezés utján különösen alkalma lehet e nemes munkára a lelkész és tanitó uraknak, akiknek buzgó működése a most serdülő nemzedék helyes irányú vezetését is biztosithatja. Ha a lelkész és tanitó urak szorosabb értelemben vett hivatalbeli teendőiken felül az állattenyésztés, legelőrendezés, talajművelés, baromfitenyésztés, méhészet, gazdasági, háziipar stb. dolgaival is törődnek, ha a serdülő ifjúságot a mezőgazdaság iránt való érdeklődésre serkentik, e munka megbecsülésére és szeretetére oktatják, olyan szolgálatot tesznek az országnak, mely a legteljesebb elismerésre és hálára méltó. Minthogy a lelkészi és tanitói kar számos tagja eddigelé is nemes jóindulattal s apostoli lelkesedéssel foglalkozott a földmives nép gazdasági irányú vezetésével és a munkálkodásnak számos helyen fényes példái hirdetik már is a lelkész s a tanitó buzgalmát: remélnünk lehet, hogy ha minden ' lelkész és minden