Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909
1909. október - Oldalszámok - 121
— 121 —előhaladásával összehasonlíthassák és az iskolai munkának sikerét látván, az iskolát és tanítót becsülni tanulják. Nem czélja ellenben sem a tanitó munkájának megbirálása, ami az arra hivatott egyházi felsőbb hatóságnak s az iskolaköri látogatóknak tiszte, sem esetleg egyes tanítványok megszégyenítése s ezáltal a szülék elkedvetlenitése. E czélból a következőképpen kell eljárni: a) A közvizsgák idejét (több tanitós iskolában a sorrendjét is) a tanitó, illetve a tanítótestület meghallgatásával az iskolaszék elnöke határozza meg, ugy azonban, hogy az, mint évzáró vizsgálat, az iskolai szorgalmi időszak végére essék. b) A közvizsgán az iskolaszéki elnök elnököl. Ő nyitja meg és ő zárja be a vizsgálatot, ő hivja feleletre a tanulókat, ő jelöli ki a tantárgyakat; azonban a vizsgálat szakszerű vezetése, a kérdések föltevése s a tanulók útbaigazítása a tanítóknak joga és tiszte. c) A közvizsgának első és legfontosabb tárgya a vallástan, melyből minél több tanuló feleljen. 24. §. Azon mindennapi iskolai tanulókat, kik augusztus hó 31-ig napjáig életöknek 12. évét betöltik, anyaegyházakban a lelkész-, leányegyházakban a tanitó által teljesített előkészítő oktatás után, évenként áldozócsütörtökön az anyaaegyház lelkésze, a gyülekezet előtt történt hitvallás és igérettétel után, a gyülekezetnek urvacsorával élő tagjai közé felavatja. Ezen felavatásnak megtörténtéről s nyilvántartásáról a lelkész felelős. 25. §. Az ismétlő-iskolai tanulók szorgalmi időszaka a mindennapi iskolai tanulókéval lehetőleg egyenlő, de az ismétlő-iskolai tanulók a szorgalmi időszak végén, évenként egyszer vizsgát adnak a helyi lelkész s az iskolaszéki tagok (presbiterek) és szülők jelenlétében. Az ismétlő-iskolában a vall ásta nitást a lelkész végezi, és pedig az állam vagy község által fenntartott gazdasági ismétlőiskolában is. 26. §. A mindennapi iskola hat évfolyamát, úgyszintén az ismétlő-iskola három évfolyamát elvégzett tanulók, az iskolaév végén magyar nyelven kiállított, dij- és bélyegmentes végbizonyítványt kapnak. (1908. XLVI. t.-c. 7. §.) E bizonyítványt az iskola tanítója (vezetője, igazgatója) állítja ki, s az iskolaszéki elnök is