Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. október - Oldalszámok - 109

— 109 —­Az örségi egyházmegye tanügyi bizotts. elnöke a beérkezett jelentések- és saját tapasztalatai nyomán is örömmel jelenti, hogy az egyházmegye tanitói kara „igazi lelkesedéssel teljesiti hivatását, aminek természetes következménye a tanitás terén elért fényes eredmény". A pápai egyházmegye tanügyibizotts. elnökének jelentése szerint „az egyházmegye népiskoláinak kellő színvonalon állását eléggé igazolja, hogy 55 iskola közül 21-ben több tantárgynak-, 8 isko­lában pedig minden tantárgynak tanítása példányszerü". A tatai egyházmegye tanügyi bizotts. elnöke örömmel jelenti, hogy az egyházmegye iskolaügye „a folytonos előbbre haladást tünteti fel. Tanítóink lelkiismeretes munkálkodása, ügybuzgósága, hivatalukra rátermettsége meglátszik minden egyes iskolán. A nö­vendékek fegyelmezésére, főleg a nagy Kálvin szellemében neve­lésére nemcsak a tanitók fordítottak kiváló gondot, de az iskola­székek is minden lehetőt elkövettek arra nézve, hogy egyházunk veteményes kertjei az állami iskolák színvonalára emelkedjenek". Általában véve „iskoláink nagy lépésekkel közelítenek azon czél felé, hogy hitünknek, vallásunknak valóban veteményes kertjei, a magyar nemzeti érzés és hazaszeretet kifejlesztésének erős istápolói legyenek". A veszprémi egyházmegye tanügyi bizotts. elnökének jelentése kiemeli az iskolakötelezett gyermekek pontos feljáratásában tapasz­talt haladást, melynek következtében „a gyermekek értelmi és er­kölcsi fejlettsége s fegyelmezettsége oly fokot ért el, mely méltán elismerést érdemel. És ha imitt-amott s különösen a kezdő tan­erőknél vannak is kivánni valók, de olyan eset sehol és egyáltalán nincs, mely megrovást vagy felsőbb hatósági beavatkozást igényelne a tanitás terén történt hanyagság vagy mulasztás tekintetében". A magyarországi református egyház egyetemes konventjének 1909. évi április 22. napján tartott illése: 245. jkönyvi szánni határozatában „felhívja az egyházkeriileii közgyűléseket, hogy a népiskolákra vonatkozó egyházkerületi kimu­tatásokat minden év deczember végére terjesszék föl az egyetemes tanügyi bizottság elnökségéhez, az erdélyi egyházkerületnek pedig különösen is figyelmébe ajánlja az az iránt való hathatós intéz­kedést, hogy statisztikai adatai pontosak, megbízhatók s igy a

Next

/
Thumbnails
Contents