Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 109

— 109 — ményesen vetett, mindennél édesebbet, lelki örömöt arat. Kérlek, atyámfiai, sáfárok, ne gáncsoljátok áradozó szavaimat; ne mondjátok ellenkező sajnos tapasztalatokra hivatkozva, mily ritkán szakithatunk ilyen édes gyümölcsöket. Jól tudom én is, hogy sokszor útszélre hull a mag, amit elvetünk, sokszor köves talajba, sokszor tövisek közé; de az a mag, mely jó földbe esett s gazdagon gyümölcsözött, nekünk magvetőknek százszorosan boldogító örömöt termett. Tudom, hogy nem könnyű, mit mondok, igen nehéz a mi hivatalunk. Angyaloknak kellene lennünk, hogy egészen jól betölthesstik. Mikor a bűnt irtjuk, tövisei megvérzik kezeinket; mikor egy-egy eltévelyedett juhot keresünk, keseregve keressük; mikor egy-egy engedetlen gyermekkel kell bánnunk, hamar meghalljuk: add ki az én részemet, elhagyom házadat . . . Ilyenkor Cyrenei Simonnal a Krisztus nehéz keresztjét hordozzuk ! ... De viszont, mikor olykor egy eltévedt báránykát a bűnök sziklái közül előhozunk, egy-egy tékozló fiút visszatérni látunk, aki elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott: akkor részesülünk mi is abból az isteni örömből, mely van mennyben egy megtérő bűnös felett inkább, hogy nem mint 99 igazakon, kik nem szűkölködnek megtérés nélkül! Jutalmuk a bölcs és hü sáfároknak a tisztelet és kegyelet, amivel jóindulatu híveik érdemes szolgálatukat elismerik. Az az erkölcsi törvény, melyet Isten nemcsak kőtáblába vésetett, hanem kötelező erővel a szivekbe is irt: „Tiszteljed atyádat . . .", továbbá az apostol intése: „Méltó a munkás a maga bérére", továbbá: „Adjátok meg mindeneknek amivel tartoztok, akinek adóval, adót; akinek vámmal, vámot; akinek félelemmel, félelmet; akinek tisztességgel, tisztességet ..." arra indítják a hü sáfár házanépét, hogy az ő lelki atyját, a köteles engedelmességen és szolgáltatáson túl erkölcsi jutalomban részeltesse, szeretettel és tisztelettel vegye körül. Fokozza ezt a jutalmat a közbizalom, mely karjaira veszi és megerősíti a hü és bölcs sáfárokat; tekintélyt ad nekik, ugy hogy külső hatalom nélkül is kormányozhatnak. Nem rideg parancsszóval, hanem szeretetteljes, tapintatos bánásmóddal, Isten seregére gondot viselvén, nem kényszerítésből, hanem örömest, nem uralkodván az Úr örökségén, hanem hogy annak tüköréi legyenek (I. Péter 5:2, 3). Ők nem követelnek, hanem kérnek; nem parancsolnak, hanem