Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 107

107 — csupán háborús időkben volt nyitva tartva; ennek példájára tehát zárjuk be mi is templomainkat, mert nagy békességben élünk? Ne, k. sáfártársaim, ne gondoljunk még erre. Inkább azzal foglalkozzunk, miképen lehetnénk hűbb és bölcsebb sáfárok, miképen adhatnék alkalmas időben és ami fő, alkalmas formában a rendelt eledelt azoknak, akiken az Úr bennünket fővé tett. Szükség van arra ma is. Békességet kiáltunk, de Istenünkkel, lelkiismeretünkkel nincs igazi békességünk. A mi ősi ellenségünk a bün, melynek gyümölcse a halál, bár Krisztus felette diadalt vett, még mindig uralkodik, mint orditó oroszlán szerte járván és keresvén, kit elnyelhessen. Szép kijelentés, hogy mi semmitől és senkitől nem félünk, de csak ugy, ha biztonságunk érzete az isteni gondviselésben való erős hit szikláján nyugszik, melyen állva még egy messinai nagy romlás között is Isten akaratát látjuk végbemenni s ekképen énekelhetünk: „Az Úristen az én világosságom és idvességem, hát kitől félnék ? Ő életemnek ereje, jól tudom, ki volna hát, akitől rettegnék?" De van okunk félni és rettegni Istentől, életünk igaz birájától mindaddig, mig ezen alapon nem állunk s mig magunkat előtte igazaknak nem mondhatjuk. Mig lesznek, akik a földi jók és élvezetek bősége között is elégedetlenkednek és békételenkednek, emellett megfeledkeznek arról, hogy sokan szűkölködnek mellettük: helye lesz a Krisztus tanításának: „Mit használ valakinek, ha az egész világot megnyerné is, az ő lelkében pedig kárt vall". „Oszd el a te marhádat a szegények között és kincsed lészen a mennyekben." Mig gyűlölség, bosszuszomj emésztik a sziveket, helye lesz az apostoli intésnek: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg". Mig találkozik egy szegény bűnös, aki kérdezi: „Kicsoda szabadit meg engem a halálnak testéből", mig egy kereső sziv igy sóhajt: „Mit kell hinnem és cselekednem, hogy az örökéletet elnyerhessem", addig mindig szükség lesz arra a rendelt eledelre, mely örökéletre táplál, a Krisztusra, „aki ut, élet és igazság, s akin kivül nem adatott ég alatt más név, mely által lehetne megtartatnunk". Vétenénk a bölcseség ellen, amit az Úr az ő sáfáraitól megkíván, ha a lelki éhséget és szomjúságot másféle eledellel és forrásból akarnánk megelégíteni. Bizonyára szükségesek és hasznosak az életre a tudományos és szakismeretek; kedvesek és kellemesek