Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908
1908. szeptember - Oldalszámok - 95
— 95 — 8. E jegyzőkönyv a bizottság teljes ülésében felolvastatván, hitelesíttetett és aláíratott. Kmft. Tudomásul szolgál. 148. Dr. Antal Géza gazd. tanácselnök a Baldácsy metszetgyűjtemény ügyében a következő jelentést terjeszti a közgyűlés elé: Fötiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! A Baldácsy metszetgyüjtemény ügyében az ügy állandó nyilvántartása czéljából hozott kerületi határozat értelmében tisztelettel jelentem, hogy az egyes metszetek kartonlapra húzása egészen, meghatározása pedig már nagyobb részben megtörtént, mint erről személyesen is meggyőződtem, de az Országos Szépművészeti Muzeum igazgatójának, méltóságos Kammerer Ernő urnák, mint szintén a rendezéssel megbízott dr. Felvinczi Takács Zoltán urnák tisztelettel ide csatolt jelentése is tanúskodik. Az Országos Szépművészeti Muzeumban nyert értesüléseim, s hivatkozott jelentések alapján remélnünk lehet, hogy a meghatározás még ez év folyamán megtörténik, s a metszetgyüjtemény a megígért állványokkal együtt jövő év elején újra a főiskolai könyvtárban nyer elhelyezést. A gyűjtemény katalógusának elkészítése a tárgyban rejlő nehézségeknél fogva hosszabb időt vesz igénybe. Tiszteletteljes jelentésem megtétele után vagyok a fötiszteletü egyházkerületi közgyűlésnek Pápa, 1908 szeptember 10-én, . . ... Antal Gábor bizottsági elnök. Czizmadia Lajos bizottsági jegyző. Kis József Dr. Antal Géza Dr. Horváth József Németh István Szekeres Mihály Thury Etele Baranyai Zsigtnond Czike Lajos Dr. Segesdy Ferencz bizottsági tagok. alázatos szolgája Dr. Antal Géza gazdasági tanácselnök. Helyeslő tudomásul vétetik s a jelentés az ügy végleges lebonyolításáig továbbra is váratik.