Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908

1908. szeptember - Oldalszámok - 9

— 9 — amelyek lelkök mélyéig megragadják és megrázzák őket, csak azért alkalmazzák reájuk, mert véletlenül magyar katholikusok; ha német katholikusok volnának, egy szava se volna egyházuknak azon házasság érvénye ellen, amelyet ágyasságnak deklarál azért, mert — magyar. Mondom, ha kell — hisz jogos defenzíva terén mozgunk — vegyük fel ezt a harczot, vívjuk meg a felvilágosítás fegyvereivel, egyúttal éreztessük tettük következményeit azokkal is, akik a reverzálisadás rut árulását egyházunkkal szemben elkövetik. De, Főtiszteletü Közgyűlés, én nem tehetek róla, én még e pillanatban sem fojthatom el magamban azt a meggyőződést, hogy erre a ránk kényszeritett harczra szükség nincs, hogy ezt a harczot, ha a magyar állam és a magyar katholiczizmus irányadó tényezőiben meg van a kellő jóakarat, ezt a harczot még mindig el lehet kerülni. Nem a jus placeti alkalmazása által. Én megengedem, hogy azt is jogos lett volna alkalmazni, mert legalább hangos tiltakozása lett volna a magyar államnak ez ellen a felfogás ellen; de a jus placeti alkalmazása ilyen kérdésben a bajt abszolúte nem orvosolná; mert hiszen, akár kihirdetik ünnepélyesen, akár nem, a lelkekre származott káros hatás megvan. Itt az orvoslás súlypontja nem a magyar királyon, nem a magyar kormányon van; itt az orvoslás Róma kezében van. Rómát kell a magyar állam illetékes faktorainak s a magyar katholiczizmus illetékes tényezőinek meggyőzniök arról, hogy itt veszélyes térre lépett, oly térre, amelyre való lépése épen a katholikus egyház jól felfogott érdekei szempontjából is megboszulja magát. És itt az összes magyar katholikusokhoz szólok: Hát ma, amidőn annyi ellenség környékez; ma, amidőn bármerre nézünk ebben az országban, benn és a határszéleken mindenütt csak ellenségeink mozgolódását látjuk; ma, amikor, ha elég könnyelműek lettünk volna bármikor megfeledkezni arról, hogy mi magyarok milyen kevesek vagyunk és milyen sok ellenségtől vagyunk körülvéve; ma, mondom, amidőn minden napihir, minden napi jelenség, mindaz, ami körülöttünk lefolyik, csak ujabb meg ujabb bizonyíték, csak ujabb mementó erre a kemény igazságra: Ma szabad-e nekünk, maroknyi magyaroknak szükség nélkül, elhárithattatlan ok nélkül, tisztán agresszív kezdeményezés alapján felvenni a felekezeti harczot egymás között, felemészteni legjobb erőinket egy olyan küzdelemben, amely bárhogy dőljön is el, a magyar nemzeti ügynek csak gyengítésére, csak kárára szolgál? És nemcsak a magyar katholikusokhoz, de minden katholikushoz intézem azt a kérdést: Hát ma, a huszadik században, az atheizmus, az istentagadás, a materiálizmus, a szocziáldemokráczia veszélyeinek mindjobban tornyosuló hullámai között akkor végzünk-e krisztusi munkát, és akkor végez-e a katholikus egyház krisztusi munkát, ha a maga erejét a többi keresztény felekezetek ellen fordítja? Akkor végez-e krisztusi munkát és akkor szolgálja-e saját érdekét is helyesen, ha a többi felekezetek gyengítése és elidegenítése által meggyengiti az összes keresztyénség erejét. Meggyengiti