Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908

1908. szeptember - Oldalszámok - 1_6

— 6 — alapított kath. népszövetségek által, ugy, hogy nemcsak a templomban, hanem a társadalmi élet minden viszonyaiban és helyzetében kiterjeszti egyháza kicsinyére nagyjára, gazdagjára szegényére, müveitjeire együgyüeire vallásos gondozását, vezető irányitását és mind bevonja azokat hatalmi körébe. Miért ne folytathatnánk mi is, a mi egyházunk szellemének megfelelő módon hasonló munkát? Hiszen ref. gyülekezeteink majdnem felének lélekszáma 500-on alul van, a lelkészek tehát, ha van bennük vallásos buzgóság, hivatalos teendőik mellett nemcsak ráérnek, de szinte utalva vannak a keresztyén társadalmi tevékenységre. És mégis, nézzük meg, hol állunk e tekintetben. Minden buzdításunk daczára egész egyházkerületünkben 24 református nöegyletünk van, ebből 12 a pápai ref. egyházmegyére esik, a másik 12 hét egyházmegyére oszlik el, legnagyobb egyházmegyénk 81 anya- és leánygyülekezetében pedig nincs egy sem. Prédikáljuk a szeretetet, beszedjük a legszegényebb gyermek után is a sokszor igen terhes tandijat, de a keresztyéni szeretetnek a társadalmi életben való öntudatos, okszerűen szervezett gyakorlásáról nem gondoskodunk annyira sem, hogy a szegényebb szülök iskolába járó gyermekei a vagyonosabbak keresztyéni öntudatosan szervezett jótékonysága folytán szerény, sorsukhoz illő ruházattal, tankönyvekkel, ha szükséges, valami élelmiszerpótlékkal elláttassanak. A lefolyt évben ezen ref. jótékony nöegyesületek száma egygyel sem szaporodott. Egyházkerületünk az E. T. I. t.-cz. 130. §-ának intézkedéséhez képest most szabályrendeletet alkot a szegények, árvák betegek gondozásáról. Ennek talán megleend az az eredménye, hogy a keresztyéni szeretet és jótékonyság gyakorlásának munkája ref. egyházunkban nagyobb lendületet vesz. Mert ebbe népünket valósággal bele kell nevelni, érzelmeinek és gondolkodásának ridegségét, mások sorsa iránti közönyösségét le kell győzni, ami hogy bennünk nagy mértékben megvan, nem lehet tagadni. Egyik legnemesebb, legmagasztosabb emberbaráti és keresztyén jótékonysági intézményünk volna a diakonissza-intézmény. Ahol, az én tapasztalatom szerint, beteg mellett diakonissza teljesített a családban szolgálatot, mindenki nemcsak elragadtatással beszél a diakonisszák tevékenységéről, hanem a legnagyobb örök hálát is érzi szivében az önzetlen gyengédségért és önfeláldozásért. És a