Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908

1908. szeptember - Oldalszámok - 352

- 352 ­tartatnak rendszeresen. Egyéb ünnepnapokon, urvacsoraosztások alkalmával telve a templom. Az 1907. év folyamán öt esetben 1639 lélek élt urvacsorával. Adakozás összege 29'16 K. Vagyoni állapot: gyenge. Harangjai árából még mindig van fenn 230 K adóssága, omladozó épülettömbjét pedig nem tudja javitlalni, javithatlanul elkorhadt keritését nem tudja megújítani, még kevésbbé a tetőt újra fedni, pedig templom és lelkészi lakás beázik, ablakrámák, padlózat több helyen elkorhadtak. Egy gazda­sági melléképület emelése is szükséges volna. Lelkész munkássága: egyes lelkészi ténykedések végzésére megjelenik ugyan, a szükséghez képest minden szórvány pontján körzetének, azonban rendes istentiszteleteket a központon kivül még a kör két főpontján tart, előre meghatározott és tudatott időben, ahol gyűlnek össze azok, akik hitfeleink közül azokhoz a pontokhoz közelebb laknak. Az 1907. év folyamán 55 utat tett 69 napra ter­jedöleg, 800 K költséggel. Keresztelt 19, esketett 3, temetett 10, urvacsorát osztott 6 esetben, 9 növendéket oktatott Julián-iskolában heti 2 órán. A bizottság javasolja : 1. ajánltassék az egyház egyetemes konventnél, a megszokott felhasználás mellett, ez évben is 800 K állandó közalapi segélyre, 2. nyújtson az egyházkerület egyik forrásából 500 K rendkivüli segélyt az egyháznak épülettömbje halasztha­tatlan javítására. c) Korencsán. Leányegyház. Lelkésze Földváry Jenő, tanítója Szathmáry Benő. Népessége 285, Czepidlakkal együtt 541. Vallásos élete jó. A templomot teljes számban látogatják. Az iskolázás is rendben van, mert a szilárdan és kellő nagyságban épített iskolaterem immár készen van. Anyagi állapot gyenge, mivel a nép szegény, bérháza össze­dőlt, eddig jövedelmezett belsőségének is fele elvétetett faiskolai czélokra. Lelkész 13 esetben tett az 1907. év folyamán látogatást, 4 eset­ben osztott urvacsorát, keresztelt 6 gyermeket, esketett 1 párt. A 3 halottat tanitó' temette, aki lelkész távollétében vasárnaponként

Next

/
Thumbnails
Contents