Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908
1908. szeptember - Oldalszámok - 179
— 179 — nak tiszte, sem esetleg egyes tanítványok megszégyenítése s ezáltal a szülék elkedvetlenitése. E czélból a következőképpen kell eljárni: a) A közvizsgák idejét (több tanitós iskolában a sorrendjét is) a tanitó, illetve a tanítótestület meghallgatásával az iskolaszék elnöke határozza meg, ugy azonban, hogy az, mint évzáró vizsgálat, az iskólai szorgalmi időszak végére essék. b) A közvizsgán az iskolaszéki elnök elnököl. Ö nyitja meg és ö zárja be a vizsgálatot, ö hivja feleletre a tanulókat, ö jelöli ki a tantárgyakat; azonban a vizsgálat szakszerű vezetése, a kérdések föltevése s a tanulók útbaigazítása a tanítóknak joga és tiszte. c) A közvizsgának első és legfontosabb tárgya a vallástan, melyből minél több tanuló feleljen. 24. §. Azon mindennapi iskolai tanulókat, kik augusztus hó 31-ig napjáig életöknek 12. évét betöltik, anyaegyházakban a lelkész-, leányegyházakban a tanitó által teljesített előkészítő oktatás után, évenként áldozócsütörtökön az anyaegyház lelkésze, a gyülekezet eiött történt hitvallás és igérettétel után, a gyülekezetnek urvacsorával élö tagjai közé felavatja. Ezen felavatásnak megtörténtéről s nyilvántartásáról a lelkész felelős. 25. §. Az ismétlő-iskolai tanulók szorgalmi időszaka a mindennapi iskolai tanulókéval egyenlő, s az ismétlő-iskolai tanulók az iskolai év végén, a mindennapi iskolásokkal egy időben, évenként egyszer adnak vizsgát az iskolában, az iskolaköri felügyelök, a helyi lelkész s az iskolaszéki tagok (presbiterek) jelenlétében. Az ismétlő-iskolában a vallástanitást a lelkész végezi, és pedig az állani vagy község által fenntartott gazdasági ismétlő-iskolában is. 26. §. A mindennapi iskola hat évlolyamát, úgyszintén az ismétlő-iskola három évfolyamát elvégzett tanulók, az iskolaév végén magyar nyelven kiállított, dij- és bélyegmentes végbizonyítványt kapnak. E bizonyítványt az iskola tanítója (vezetője, igazgatója) állítja ki, s az iskolaszéki elnök is aláírja. Ismételten kivett iskolai bizonyítvány kiállításának dija két korona, mely a kiállító tanítót illeti. 27. §. Azon tanuló, ki az iskolai év befejezése előtt kimaradt, vagy az évzáró vizsgákon nem jelent meg, iskolai bizonyítványt 12'