Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. január - Oldalszámok - 6

— 10 — a tanácsbirói karból: Szabö Zsigmond, Tóth Kálmán, Szekeres Mihály, Szűcs Dezső, Eötvös Károly, Kovács Sebestyén Gyula, Kenessey Pongrácz ; a tanintézetek részéről: Csizmadia Lajos akadémiai, Faragó János pápai, dr. Vida Károly csurgói főgimnáziumi igazgatók ; a kerületi és főiskolai pénztár részéről: dr. Antal Géza tanácselnök, Bakó Imre, Galamb József számvevők. Mely alkalommal: 1. Püspök ur mélyen átérzett s áhítatos buzgósággal hallgatott következő imában kéri közgyűlésünkre a Mindenhatónak áldó s megszentelő kegyelmét: Felséges Isten, mennyei édes Atyánk! A bánat és a fájdalom érzése hivott össze ma bennünket e rendkívüli időben e helyre, hogy meggyászoljuk a nagy veszteséget, amelylvel minket oh Uram a te végére mehetetlen végzésedből hirtelen és váratlanul sújtottál, amidőn elvetted tőlünk azt a vezért, aki mindnyájunk között legbuzgóbb volt a munkában, legbölcsebb a tanácsban és legönzetlenebb az áldozatkészségben. Oh Atyánk Istenünk ! Megdicsőült főgondnokunknak, hü szolgádnak vezérlete alatt mindenkor erős bizodalommal, nagy lelkesedéssel fogtunk összejöveteleinken anyaszentegyházunk építésének munkájához, mert az ö bölcsességében, élettapasztalataiban, fenkölt gondolkodásában, anyaszentegyházunk iránti buzgó szeretetében a siker biztositékát láttuk. Az ö vezérlete alatt bátorsággal szállottunk szembe a czéljaink kivitele útjában feltornyosult akadályokkal is, mert az ö megfontolással párosult igaz lelkesedése tömöritette a nagy czélok érdekében a mi gyenge erőinket, megszilárdította akaratunkat, elhallgattatta széthúzó törekvéseinket, eloszlatta aggodalmainkat és kétségeinket s erős hitével felemelte lelkünket arra a magaslatra, amelyen állva teljes bizodalmunkat helyezhettük te benned, a mi megtartó Istenünkben és a te édes atyai örök jóságodban és gondviselésedben. És ime most ugy érezzük, hogy árvákká lettünk, mert elvetted Atyánk tőlünk az eröset, a hatalmast, a jövendők előrelátóját, a becsületest, a tanácsadót, az ékesen szólót, akinek szavát mindig szeretettel követtük. Aggodalom fogja el lelkünket, hogy mi lesz