Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. szeptember - Oldalszámok - 88
— 88 — VI. Függés. Fegyelem. 28. §. Minden hallgató alá van rendelve a dunántuli reform, egyházkerületnek, a főiskolai igazgatóságnak és összes elöljáróinak, ugyanazért ezektől függést ismerni köteles. Aki ezen kötelezettségének eleget nem tesz vagy éppen az engedelmességet nyiltan felmondja, a körülményekhez képest elutasításig terjedhető büntetéssel fenyíttetik. Hasonló elbánásban részesülnek vétségük fokához képest mindazok, akik tanáraik és egyéb elöljáróik iránt illetlen vagy a köteles tisztelettel ellenkező magaviseletet tanúsítanak. 29. §. Ugy az egyes tanóráknak, mint az összes előadásoknak együttes elmulasztása, valamint minden törvényellenes cselekvénynek együttes elkövetése szigorúan tiltva van. Az ebben résztvevők a mulasztásokra, illetve kihágásokra kiszabott büntetésen kivül évi segélyüknek legalább egynegyed részét és a segélyben nem részesülök egyik legácziójukat vesztik. 30. §. A theol. akadémia növendékei minden szavukban, tettükben, szóval egész megjelenésükben a papnövendékhez illő műveltséget s a lelkészi pályához illő komoly, illedelmes magaviseletet tartoznak tanusitani; azért a) a káromkodástól, esküdözéstöl, perlekedéstől minden hallgató óvakodjék; b) hogy megbecsültessék, becsüljön meg mindenkit. Aki mást becsületében szóval, tettel vagy Írásban megsértene, elutasításig fokozódható büntetéssel fenyíttetik; c) ugyszinte óvakodjék az önbíráskodástól is. A megsértett jelentse panaszát az igazgatónál. Aki önhatalmúlag vesz elégtételt a vélt sérelemért, vétségéhez képest büntettetik ; d) a más vagyonát mindenki tiszteletben tartsa. Aki magáról annyira megfeledkeznék, hogy másoknak szándékosan kárt okoz vagy éppen csal és lop: a kár megtérítésén felül az intézetből való elküldéssel büntettetik, sőt a körülményekhez képest a polgári hatóságnak is átadatik. Hasonló büntetés éri azon hallgatót, aki hamis okiratot készít vagy okiratot hamisít. 31. §. A hallgatónak semminemű vagyonát eladni vagy elzálogosítani nem szabad, aki ez ellen vét, első izben szülei értesíttetnek, ismétlés esetén az intézetből elutasittatik.