Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. szeptember - Oldalszámok - 86
- 86 15. §. Istenitiszteleten minden'hallgató magát a hely szentségéhez és az alkalomhoz illő komolysággal tartozik viselni. A jó rend ellen vétők szigorúan büntettetnek, ismétlés esetén pedig elutasittatnak. Ez utóbbi büntetés éri azt is, ki a templomban botrányt csinál. 16. §. A IV. éves hittanhallgatók vasárnap délelőtt, a IV., III. és II. évesek vasárnap délutánokon, az I. évesek pedig hétköznapokon kötelesek a helyi szokás szerint akkor, amikor kirendeltetnek, a templomi istenitiszteletet kifogástalanul végezni. Az ezt elmulasztó mulasztásának fokához mérten elutasításig terjedhető büntetéssel büntettetik. 17. §. Az énekkar tagjai temetési szolgálatra is köteleztetnek, melyben az akadémiai szék által megállapított rendtartáshoz kell alkalmazkadniok. IV. Vizsgálatok. Osztályzat. 18. §. A félév közben kitűzött részleges kollokviumokon kivül a félév végén minden hallgató köteles az egész elvégzett tananyagból párbeszédes vizsgára elöállani. A tanári kar a félévet bezáró kollokviumokra határidőt tüz ki, mely a tanulóifjúság részére előre közzé tétetik. A kollokviumok megkezdése előtt minden tantárgyból minden tanuló együttesen Írásban tartozik jelentkezni és az így összeállított sorrend az igazgatóhoz benyújtandó. Az iratkozásokat a kollokviumokra a jelentkezés sorrendje szerint a tanári kar bírálja felül és hagyja jóvá. Aki a párbeszédes vizsgálatra a megállapított órán elő nem áll, pótló vizsgálatra bocsáttatik, mely pótvizsgálatért, kivéve, ha az illető betegség vagy akadémiai szék által elfogadott más alapos ok miatt maradt el a kitűzött határidőről, a tanári nyugdij-egylet javára tantárgyanként 10 koronát fizet. 19. §. Aki a jelentkezést elmulasztja, vizsgálatra nem bocsátható. 20. §. Ha a hallgató a féléves párbeszédes vizsgálaton egy tantárgyból elégtelen osztályzatot nyert, az akadémiai szék által megállapított időben javító-vizsgálatot tehet; aki két tantárgyból nyer elégtelen osztályzatot, a félévet ismételni tartozik. Kivételkép azon-