Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. szeptember - Oldalszámok - 70

-- 70 — sátől, hogy ezultal a terménybeli és munkabeli szolgáltatások értékét 1909 évi január 1-vel kezdődő hatálylyal — de maximé 10 év tartamára — ujabb, minden egyes lelkészségre külön folytatandó, becslési eljárás nélkül lehetőleg azon összegben állapítsam meg, amelyben az eddig megállapítva volt. Ha az érdekelt felekezetek véleményének ismerete után e kombinácziőmban és tervemben megerősödném: ugy e terv fogana­tosítását ugy gondolom, hogy mindenekelőtt felhívnám az érdekelt felekezeti hatóságokat: jelentsék be azon lelkészi állásokat, amelye­ken nézetük szerint a lerménybeli és munkabeli szolgáltatások egy­ségének pénzértékében az első megállapítás óta változás állott be. Ezen állásokra nézve az 1903—1907. évekre vonatkozó értékelés átlaga alapján, az első megállapítás alkalmával érvényben volt módo­zatok szerint, a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértéke tekintetében most is külön-külön megállapítást eszközölnék, ámde ezzel egyidejűleg a többi kongruás lelkészi állásokra nézve a most jelölt szolgáltatásoknak pénzbeli ujabb értékelését a most emiitett becslési eljárás nélkül általános rendelettel oly összegben állapítanám meg, amint az eddig megállapítva volt. Van szerencsém felkérni a főtiszt, főhatóságot, hogy e tervemre nézve nagybecsű véleményét kifejteni méltóztassék. Budapest, 1907 junius hó 27-én. Apponyi. Kapcsolatban olvastatott Boross Kálmán közgyűlési tagnak a püspöki jelentés VI. p. tárgyalásánál ide letett következő indítványa: „a 2400 K fizetés minimum és korpótlék megnyerésére az egyház­kerület minden erejével törekedik, még pedig mivel könnyebben elérhetőnek véli uj felbecslés alapján: az uj felbecslésre nézve az előkészítő intézkedéseket minél elébb megteszi, hogy tudja azt, hogy minő összegre van szüksége, hogy ezen égető kérdés a megváltozott viszonyokra való tekintettel sürgősen megvalósíttassák". Az egyházkerületi közgyűlés mellőzve Boross Kálmán indítványát s méltányolva egyrészről kultuszminiszter ur okait, melyek önagyméltóságát terve nyilvánítására indi­ták; mérlegelve másrészről a helyzetet, melyben egyházunk egyeteme van, amikor a tehercsökkentési államsegély életbe-

Next

/
Thumbnails
Contents