Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. szeptember - Oldalszámok - 8

— 8 — hogy a mi egyházunk jóléte függ attól, hogy a világi elem a lelkészi kar küzdelmeinek, törekvéseinek, munkálkodásainak valóban részese legyen és ennek az egységnek erősítése és nem lazítása volna a lelkészi kar jól felfogott feladata. Továbbá abban a meggyőződésben vagyok, hogy minden egészséges egyháztársadalmi mozgalomnak az egyház alkotmányos szerveivel kapcsolatban kell állania és azzal egymásra kölcsönös hatást kell gyakorolnia. Az emberi természetben rejlik, hogy ilyen, az intézmények alkotmányos szervein kivül álló egyesületek szervezését, ritka kivétellel, nyugtalanabb és szenvedélyesebb elemek ragadják kezeikbe és a természeténél, vérmérsékleténél csendesebb, a feltűnési vágy és szereplési viszketegségektől nem hajtott, megfontoltabb többség a vezetést kihagyja siklani kezeiből. Már pedig, ha valaha, ugy a mai nehéz viszonyok között kétszerte szükséges az, hogy koncentráljuk és kifejtsük egész erőnket a küzdelemben ott, ahol valóban szükség van reá, de jól megválaszszuk a csatateret s meggondolatlan szélmalom harczban ne fecséreljük el az erőt. Fájdalom, már is aktuálissá vált ez az igazság s a lelkészegyesület jóformán első életjele egy szükségtelen, meddő és káros küzdelmi jelszó kibocsátása volt. Főtiszt. Közgyűlés! Ha napirenden volna a szekularizáczió kérdése, igyekezném azon ezer és egy okot kifejteni, amelynél fogva e kérdés felvetését a*mí viszonyaink között általában károsnak és veszélyesnek tartom. E fejtegetésnek azonban itt, a mi tanácstermünkben nem volna sem helye, sem ideje. De egy körülményre reá kell mutatnom. Ha bárki is abban a nézetben van, hogy a szekularizáczió érdekében meg kell indítani a küzdelmet, ám tegye ezt a politikai pártélet küzdterén, igyekezzék ez eszmének propagandát csinálni, általános politikai alapon annak hiveket szerezni valláskülönbség nélkül; de ne inditsa meg felekezeti alapon ezt a küzdelmet, ne ugy állítsa azt oda, mintha egyik egyház papsága irigykednék a másikra, s az általa élvezett anyagi előnyöktől akarná azt megfosztani. Teljesen jogos téren mozog a lelkészegyesület, ha a mi papságunk sanyarú helyzetét tárgyalja s ha talán tapintatosabbnak tartanám is, ha épen ott, ahol az ő anyagi helyzetéről van szó, a világi elemnek engedné át a vezetést, de senki rossz néven papságunktól nem veheti, ha reá mutat azon valóban tarthatatlanná vált aránytalanságra, amely pl. a tanitói illetmények s a lelkészi kongrua közt mutatkozik. Ha a fizetésrendezések terén eszközölt legutolsó nagy lépések után a lelkészi illetménynek korszerű rendezését is sürgősen követeli, ezt, ismétlem, senki rossz néven nem veheti. De akkor, amidőn, mint protestánsok szervezkedünk s lépünk a nemzeti közvélémény elé, akár hivatalos, akár társadalmi alapon történjék ez, saját sorsunkkal, saját bajainkkal, saját feladatainkkal foglalkozzunk, s ne intézzünk más felekezet viszonyai ellen olyan kirohanást, amely valóban a felekezeti küzdelem színével bír és mindennél alkalmasabb arra, hogy gyűlöletes színben tüntessenek fel ellenségeink. Az ultramontániszmus veszélyeit én is látom, az ellenük való küzdelem szükségét talán jobban és mélyebben