Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. január - Oldalszámok - 20

— 20 munkaerőt, áldozatkészséget, amelylyel ö anyaszentegyházunk ügyét mindenkor szolgálta, amelyet, különösen amióta a közbizalom dunántuli ev. ref. egyházkerületünk kormányzói székébe elhivta, ugy a mi egyházkerületünk kebelében, mint egyetemes ev. ref. egyházunk tanácskozó és kormányzó testületeiben annyi sikerrel és oly áldásosán értékesített, igyekezzünk a mi szivünkben és lelkünkben életre kelteni, hogy az ö szelleme munkáljon tovább is mi általunk egyházunk, hazánk, közügyeink javára. Legyen emléke kegyelettel környezett sziveinkben is, de legyen állandó és maradandó annak áldó hatása különösen anyaszentegyházunk hitéletének felvirágzásában, amelyért elköltözött és méltán megsiratott fögondnokunk földi életében annyit tett, fáradott és áldozott. Amen. Majd az ima elhangzása után a magyarországi egyetemes ref. egyházat s ebben főleg és különösen kerületünket áldott emlékű fögondnokunk Hegedűs Sándor önagyméltóságának az élők közül távozása folytán oly váratlanul sújtó csapás nagyságát hiven tolmácsoló ezen beszéddel üdvözli püspök urunk a megjelent tagokat, s nyilvánítja megnyitottnak a gyűlést: Fötiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Megszűnt a mi szivünk vidámsága, siralomra fordult a mi örömünk, elesett a mi fejünk koronája, jaj most nekünk! (Siral. V. 15. 16.) Akármivel kezdeném is a mai napon e helyről beszédemet, szivünk érzelmei, elménk gondolatai nem szabadulhatnának azon nyomasztó és bánatos hatás alól, amely a próféta e nagy veszteséget jelző szavaiban kifejezésre jut. Nagyon kemény, messze jövőbe gyászosan kiható csapással sújtott bennünket az Ur, amidőn elhivta közülünk szeretett és tisztelt fögondnokunkat, elhivta idő előtt és váratlanul egyházi közéletünk és dunántuli ev. ref. egyházkerületünk nagy kárára és veszteségére. Nagy a mi veszteségünk, mert szeretett fögondnokunk egyik legerősebb tartó oszlop volt ev. ref. anyaszentegyházunk és e mi dunántuli ev. ref. egyházkerületünk épületében; mindegyiknek erejét, szilárdságát, biztosságát növelte a vakhittöl, rajongástól, valamint a közönyösségtől, előítélettől és elfogultságtól ment tiszta evangéliomi hitével; oszlop volt, a maga kényelmét az egyház közügyéért mindenkor feláldozni kész buzgóságával, kötelességérzetével, sok kiváló