Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1906
1906. szeptember - Oldalszámok - 1_24
— 24 — mesen szaporodott s igy a tanítókban való hiány mind kevésbbé válik érezhetővé, ami főleg a nötanitők mind nagyobb számban való alkalmazásának köszönhető. Az iskolai épületek azonban sok helyen nem felelnek meg a követelményeknek, ami miatt a kir. tanfelügyelöségek uj iskolák építését, vagy a régiek tetemes átalakítását sok helyen sürgetik és bár az egyházak presbitériumai sok helyen maguk is belátják a követelés jogos és helyes voltát, fájdalom, hogy az anyagi szegénység miatt a követelésnek sok helyen még sem tehetnek eleget, hanem haladékot kérnek. Hogy azonban a helyzet e tekintetben mégis sokat javult, mutatja az, hogy másodfokú megintés, vagy ez alapon iskolabezárás és községi iskola szervezés követelése sehol sem fordult elö. Reménylhetjük, hogy mindenik érdekelt, amint egyházunk az egyházi adóteher csökkenése folytán kedvezőbb helyzetbe jut, a rendelkezésére álló erőket első sorban az itt észlelhető hiányok pótlására fogja fordítani. Pápai ev. ref. főiskolánkban az egész tanévben fennakadás nélkül folyt a tanítás. A theol. akadémián volt az 1905/6. tanévben 59 növendék, akik közül csak 4 nem kollokvált le minden tantárgyból, és pedig betegség miatt, ami összehasonlítva a többi akadémiákon e tekintetben mutatkozó tanulási és szorgalmi eredménynyel, elismeréssel emelhető ki. Az önmunkásság terén is kielégítő eredményt mutatott fel theol. ifjuságunk, amint erről a theol. önképzőkör záró ünnepélyén volt alkalmam személyesen meggyőződni. A kollokválásnál tapasztaltak után lehet reménylenem, hogy az alap- és lelkészképesitési vizsgálatok is szép eredménynyel fognak lefolyni. A főgimnáziumban némely osztályok túlzsúfoltsága mellett is általában kellő sikerrel folyt a tanítás és az eredmény megfelelő volt az iskolai év végén, amit legjobban igazol az, hogy 54 érettségi vizsgálatra jelentkezett tanuló közül szóbeli vizsgálatra valamennyi bocsáttatott és végleg egy sem bukott el. Az ifjúság rendkívüli tantárgyakban is nyert oktatást szabad választás szerint, megadatik tehát az alkalom minden tanulónak az önképzésre a német társalgásban, a franczia nyelvben, a gyorsírásban, a gépírásban, a szabadkézi rajzban, a zenében és pedig vagy ingyenesen, vagy igen csekély dijért, ugy hogy a mi főgimnáziumunk e tekintetben bármely hazai főgimnáziummal kiállja