Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1906

1906. szeptember - Oldalszámok - 7

— 7 — nálni; ez egészen tőlünk függ; ezt sem kormány, sem törvényhozás meg nem akadályozhatja. Ha emelkedésünk nem fog arányban állani sem a szükséglettel, amely előtt állunk erkölcsileg, sem pedig a többi felekezet fejlődésével, akkor vessünk magunkra követ, mert e tekintetben mástól nem is várhatunk sem tanácsot, sem segitséget. Még egy pontra, amely a püspöki jelentésben szépen érintve van, de tanácskozás és határozathozatal tárgyát nem fogja képezni, kívánnám a közgyűlés minden egyes tagjának, sőt szeretném mondani e falakon kivül az egyház minden tagjának a figyelmét felhivni. Ez a püspöki jelentés azon pontja, ahol panaszkodik a püspök ur és méltán, hogy társadalmi uton egyleti tekintetben mi roppantul el vagyunk maradva, nem vagyunk képesek a tért felhasználni, kellő kitartással kizsákmányolni és híveinkre, azok lelkére, társadalmi állására és társadalmi közreműködésére azt az átdolgozó, átható befolyást gyakorolni, amelyet p. o. ezt nem irigységből, de elismerésképen köteles vagyok kijelenteni, a katholikus egyház képesítve van. Mert ha megvizsgáljuk, annak szervezetén kivül, mert ezt már csakugyan nem kívánnám mintaképen magunknak megtartani, azt a tagadhatatlanul erős ujabb lendületet, amely beléletében, társadalmi működésében az utóbbi évtizedekben kifejlődött, ha megvizsgáljuk, hogy miféle tényezőkből áll ez, azt látjuk, hogy világiak kezdenek közreműködni, holott eddig ezek meglehetős közönynyel viseltettek az egyház érdekei iránt és oly fáradhatatlanságot és buzgóságot fejtenek ki és ugy kizsákmányolnak minden tényezőt, hogy az ember bámulja őket. Másfelől pedig a lelkészek, szerzetesek, akik egyáltalában a közélethez szokva sem voltak, akik semmiféle iskolába e tekintetben nem jártak, gyűléseiken, gyülekezeteikben oly bámulatos ügyességet, találékonyságot, kitartást és áldozatkészséget tanúsítanak, amilyet mi protestánsok is birhatnánk, mert autonómiánk kis gyermek korunk óta megtanított erre és kötelességünkké tette, de nálunk ez egyáltalában nem fordul elő és ezen a téren kezdenek bennünket felülmúlni. Mi következik ebből? Hogy mi, a régi iskolának gyermekei, akik minden eszköznek a természetét ismerjük, a szóval bánni tudunk, az embereket köz-