Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1905

1905. szeptember - Oldalszámok - m01_4

- 4 — Egyházi 1- A hozzám beérkezett jelentések szerint egyházi élet. életünk a megszokott rendes mederben folyik, s a lefolyt év alatt nem fordultak elő feltűnőbb jelenségek, amelyek egyházunk hivei vallásos érzületének hanyatlására, vagy az egyház­hoz való ragaszkodásának csökkenésére engednének következtetni. Az istenitiszteletek a szokott rend szerint ugy vasárnap, mint ünnep- és hétköznapokon mindenütt megtartattak, az urvacsorája a hiveknek a szokásos alkalmakkal kiszolgáltatott s a hivek ugy az istenitiszteleteken, mint az urvacsorázásnál legtöbb helyen kellő számmal részt vesznek. Több helyen fordul azonban elő eset, hogy a vasárnap délutáni istenitisztelet alkalmával csakis imádság tar­tatik. A konfirmáczió mindenütt megtartatott kellő előkészület után, amelyet legtöbb helyen a lelkészek, csak kivételesen a tanitók végez­tek. Az egyházakban a presbitériumok törvényesen vannak meg­alakulva, a jegyzökönyvek vezettetnek, a felsőbb hatóságok rendele­tei és jegyzökönyvei gondosan őriztetnek. Az egyház iránti buzgó­ságnak és áldozatkészségnek ugy saját felekezetünk tagjai, mint más felekezetű jóakaróink részéről is — általánosan elmondható — szép jelei mutatkoznak. Jelentésem végén ezen adakozások részlete­tesen fel vannak sorolva, de itt is illendőnek tartok felemlíteni némely figyelemre méltó adományokat. Ö császári és apostoli királyi Felsége templomépitési czélra a bakony-magyar-szent-királyi egyháznak 200 K, a kadarkuti ev. ref. egyháznak 200 K, a madari ev. ref. egyháznak 200 K segélyt utal­ványozott magán-pénztárából. Legközelebb a nagyméltóságú föld­mivelési minisztérium a nagy-pisaniczai ev. rel. egyháznak 30 4 m. tölgyfát adott fél áron építkezési czélra. Aranyoson Parall Ferencz ur és neje Erdélyi Juliánná 500 koronát adtak orgonára. Ó-Gyallán Lénárt Károlyné 4000 K értékű ingatlant hagyományozott az ev. ref. egyházra, amivel régebbi alapítványát 16.000 koronára egészítette ki. Duna-Radványon Neuman Ernő ur 215 K-ért asztali kelyhet csináltatott. Nyitrán herczeg Odescalchy Gyuláné úrnő a templom­alapra 200 K-t adományozott. Bucson Hajdú Andrásné 200 K-t, Jókán Gülcher Jakab ur 100 K-t, Felsö-Eörben Tölly Sámuelné 400 K-t, Puszta-Rádőczon a közbirtokosság 200 K-t, Nagy-Rákoson Rerta Ferenczné 200 K-t adományoztak az ottani ev. ref. egyhá­zaknak. Körmenden Babos Kálmán ügyvéd ur és neje Dienes

Next

/
Thumbnails
Contents