Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1905
1905. április - Oldalszámok - 27
— 27 — Felkéri tehát a közgyűlés püspök urat, hogy a tanitónöképzö-intézet állandó fenntartására vonatkozó ezen ismételt kerületi határozat csatolása mellett a kultuszminiszter urat felvilágosítani, s az intézetnek az országos nyugdíjintézet kötelékébe leendő fölvétetését kieszközölni kegyeskedjék. 33. Olvastatott a főgimnázium tanári karának püspök úrhoz intézett aziránt való folyamodása, hogy a felekezeti tanárok fizetésének kiegészítése czimén az 1905. évi állami költségvetési előirányzatba fölvett 200.000 koronából aránylagosan leendő részeltetésük tárgyában a szükséges lépéseket megtenni kegyeskedjék. A ker. közgyűlés a kérelmet minden tekintetben indokoltnak s méltányosnak találván, a maga részéről is kéri a kerületi elnökséget, hogy a magas kormánynál a folyamodvány érdemében eljárni s a tanári kar kérelmét hathatós támogatásában részeltetni szíveskedjék. Hitelesíttetik. Pápa, 1905 április 28. Jegyzette Antal Gábor INémetli I stvi'm ev. ref. püspök. e. főjegyző. Hegedűs Sándor világi elnök. 34. A kerületi számvevőség az 1904. évi zárszámadás kapcsán beterjeszti jelentését, mely szerint a zárszámadások összes tételeit a fő- és szaknaplókkal, az egyes tételekre vonatkozó bevételi és kiadási okmányokkal, mégis a pénzkezelési szabályzat követelményeivel s az egyházker. gyűlések határozataival összehasonlította, azokat minden tekintetben egyezőknek és helyeseknek, a pénztárban elhelyezett adósleveleket, alapítványi okiratokat, takarékbetéti könyveket és értékpapírokat is minden irányban rendben találta. Az évi záreredménynek az 1903. évi zárszámadások végösszegeivel való összehasonlításából kitetszöleg az összes alapok többkevesebb szaporulattal záródtak, a kamathátralék csökkent. A pénztári hivatalban a kezelés körül minden irányban tisztaságot, pontos és lelkiismeretes eljárást tapasztalt, minélfogva a pénztári tisztviselők részére az 1904. évre a szokásos felmentvény megadását indítványozza.