Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1904

1904. szeptember - Oldalszámok - 30

- 30 — ügyében, elözö pont alatt hozott határozatával, az egyete­mes konventet kérte fel intézkedésre: ugy a tiszáninneni kerület hivatkozott jkvi pontját, mint Zoványi Jenő kér­vényét a konventre felterjeszti, mely határozat a tiszán­inneni egyházkerülettel és Zoványi Jenő theol. akad. tanár­ral jkvi kivonatban tudatandó. 15. Bemutattatott a két protestáns egyháznak az 1848. évi XX. t.-czikk végrehajtása ügyében kiküldött bizottsága 1903. január 29., 1903. nov. 19. és 1904. febr. 29-én Budapesten tartott üléséből a két egyház nevében a magas kormányhoz felterjesztett emlékirata. Tudomásul szolgál. 16. A felsö-borsodi ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezleté­nek a hitfelekezetünk kötelékébe tartozó egyházak állami segélyezése rendezésének tárgyában az egyházmegyékhez megküldött indítványa tárgyalásából kifolyólag a barsi, dr.-palánki, komáromi és tatai egy­házmegyék az év folyamán tartott közgyűléseikből felterjesztéseket intéznek a kerületre, melyekben kérik: tegye meg a szükséges lépé­seket a konvent és zsinat utján az államkormánynál, hogy a lelkészi állások javadalma részben az 1898. évi XIV. t.-czikkel 1600 koroná­ban biztositott minimumnak 2400 koronára felemelése, részben az állami kiegészités összegének 1600 koronáig haladék nélkül való folyósitása, részben a korpótlék 6 éven át évi 200—200 koronában, az eddig eltöltött szolgálati évek betudásával való megállapítása, részben a nyugdíj-intézet felállítása által államsegélylyel vétessék keresztül. Mivel a felterjesztéseknek a lelkészek korpótlék meg­állapítása és a lelkészi nyugdij-intézet segélyezése tárgyá­ban megtette már és pedig a felterjesztések értelmében konventünk a lépéseket az 1848. évi XX. t.-cz. végrehaj­tásáról a nagymélt. min. elnök úrhoz a magyarországi ev. ref. és ág. ev. keresztyén egyházak nevében benyújtott emlékirat II. részének 3. és 4. pontja alatt; az 1600kor.-ig való állami kiegészités haladék nélkül való folyósítása tár­gyában pedig a mult 1903. évi kgy. jkv. 149. p. a. hozott határozatával felirt az egyetemes konventhez: e tárgyak­ban ujabb eljárásnak szüksége nem forog fenn. Ami a felterjesztéseknek ama tárgyát illeti, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents