Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1904
1904. szeptember - Oldalszámok - m01_10
— 10 — séért, inkább ideiglenesen pótolják a hiányt a szomszéd lelkészek beszolgálásával. Felekezet- Felekezetközi viszonyaink tekintetében, ha nagyobb közi sérelmek nem fordultak is elö, de mégis többször fordul viszonyok. eg e^ [ 1 0gy egyházunk híveinek jogorvoslatért és védelemért az állami hatóságokhoz kell fordulniok, ahol legtöbbnyire ügyük jog- és méltányosság szerint intéztetik el. Ugyszinte fordulnak elö olyan esetek is, amelyek bár törvényt nem sértenek, de az egyenlőség és viszonosság elvével össze nem egyeztethetők. így a szentgyörgyvölgyi lelkész jelentette nálam, hogy nemesnépi ev. ref. fiókegyházunknak öt hive a cseszregi határban levő szőleje után adóval rovatott meg a római kath. kántor részére felhő elébe való harangozás czimen. A senyeházai lelkész panaszolta, hogy egyházának hivei a szent-lstvánnapi mezei munkáért zaklattatnak és büntettetnek. Mindkét esetben utasítottam a lelkészeket az ügynek illetékes hatóságokhoz való föllebbezésére, ahol a jogtalanság orvosolva is lett, de az utánjárás az illetőknek mindig fáradságába és pénzébe kerül, amitől szükséges volna egyházunk hiveit megkímélni azzal, hogy az egész ország illetékes hatóságai utasíttatnának mindkét elvi fontosságú ügyben egyenlő és a törvénynek megfelelő eljárásra. Már a mult egyházkerületi gyűlésen forgott a litéri és a mezökomáromi ev. ref. egyházak kebelében élő ág. hitv. ev. testvéreink viszályos ügye; ehhez járult a folyó évben a kispiriti egyház hasonló viszályos ügye. Mindhárom esetben az ág. hitv. ev. hivek, akiknek helyben egyházuk nincs, az ellen tettek kifogást, hogy az ev. ref. egyház részére adózzanak. Mindenütt vegyes bizottságok küldettek ki a béke és egyetértés helyreállítására, amelyeknek teljes mértékben sikerült a közmegegyezést létrehozni, vagy a geresdi egyezség alapján, vagy legalább annak szellemében, ugy hogy az intézkedésben mindkét fél teljesen megnyugodott. Az eddigi tapasztalat mindjobban meggyőzhet bennünket arról, hogy ha bár sok helyen bizonyos nehézséget okoz is az ág. hitv. ev. és ev. ref. egyház között ujabban megkötött úgynevezett geresdi egyezség intézkedéseinek életbe léptetése, azok a nehézségek jóakarattal legyözhetök és a hivek a viszonosság és méltányosság alapján nagyon hamar belátják, hogy az egyezség anélkül, hogy bármelyik