Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1904

1904. szeptember - Oldalszámok - 222

— 222 — s 5. jegyzőkönyvi pontban foglalt Ítéletét, mely szerint a tósoki leány-, illetve társegyházat arra kötelezte, hogy az ajkai anyaegyház közös paplak építési és fenntartási költ­ségeihez egyharmad részben hozzájárulni köteles', indokai­nál fogva helybenhagyja. Ezen Ítélet a pápai egyházmegye elnökségével, az ajkai és tósoki egyházak elöljáróságával jegyzőkönyvi kivo­naton közlendő. A kézbesítés iránti intézkedés a törvény 344. §-án alapszik. 5. A biróság tagjai közül Medgyasszay Vincze távozván, helyette Tóth Kálmán és Kis József tanácsbirákkal egészittetett ki a biróság, ezután tárgyaltatik Szőke Gyula székesfehérvári tanitó fellebbezett ügye. Tóth Kálmán tanácsbiró előadása, a vonatkozó iratok felolva­sása után, a biróság zárt ülésben meghozta és nyílt ülésben kihir­dette a következő ítéletet: ítélet: Az első biróság Ítéletét indokai alapján jóváhagyja a II. fokú biróság, a következő hozzáadással: A tanítói dijlevelek kétoldalú szerződés jogi erejével birnak ugyan, de csak a törvény keretei között, amennyi­ben ugyanis a törvényes fizetési minimumot tartalmazzák. Tényleg a tanitófizetési dijlevelek a legtöbb II, III. tanítói állomáson egyszobás lakást kert nélkül állapítanak meg; ez egy oly átmeneti és abnormis állapot, melyet ezen közmondás magyaráz meg: a szükség törvényt ront. Ue vitás esetekben a biróság nem helyezkedhetik az alap­törvénytől eltérő szerződés -— dijlevél — alapjára, hanem magát az alaptörvényt (E. T. 35. §.) kell alkalmaznia és ha ugy találja, hogy az adott konkrét esetben a konyha és kertnélküli egyszobás lakás a családos tanítónak nem alkalmas, mint a fennforgó esetben: kénytelen a szintén törvényben megszabott pénzbeli ellenérték kiszolgáltatását kötelezőnek kimondani. A fellebbezési kérvényben kifejezett azon igény, hogy a tanitó a visszahagyott természetbeni lakás béregyenérté­két megtérítse s illetve annak levonásával állapittassék meg

Next

/
Thumbnails
Contents