Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1903
1903. április - Oldalszámok - 39
sitendö, s a követelés behajtása iránti intézkedés megtételére az egyházmegyei elnökség utasítandó volt. Felolvasás után hitelesíttetett. Kmf. Jegyzette: Antal Gábor dr. Segesdy Ferencz ev. ref. püspök. egyházker. aljegyző. Hegedűs Sándor főgondnok. 27. A főiskolai igazgató-tanács jelenti, hogy a lemondás folytán üresedésbe jött rajz- és rajzoló geometriai tanszékre 5-en adták be pályázati kérvényüket, u. m.: Besenhofer Frigyes, Demjén Zoltán, Kovács István, Losonczy Jenő, Major Aladár, kik közül a tanári kar javaslatával egyezően első helyen ajánlja megválasztásra Losonczy Jenőt, második helyen Demjén Zoltánt. A kerületi közgyűlés, tekintettel legjobb minősítettségére, Losonczy Jenő tanár urat választja meg, mint aki arra valóságának és hivatottságának eddigi működésével is szép jelét adta; felkéri egyúttal az ig.-tanács elnökségét, hogy a most megválasztott tanár ur hivatalos beiktatása iránt a kormányzati szabályok értelmében intézkedni szíveskedjék. A pályázók okmányainak visszaküldésére a ker. jegyző utasittatik. 28. A főiskolai ig.-tanács pártolólag terjeszti a ker. közgyűlés elé a gazdasági tanácsnak az 1902 szeptemberi gyűlés jegyzökönyvének 87. pontja alapján készitett azon javaslatát, mely szerint a tanári fizetéseknek az idézett jegyzőkönyvi pont értelmében leendő rendezése halasztassék arra az időre, amidőn ezen ügyben ugy az állami, mint egyházi törvényhozás véglegesen intézkedik, s ez idő szerint az 1901 márcziusi gyűlés jegyzökönyve 9. g), illetve az 1901 szeptemberi gyűlés jegyzökönyvének 22-ik lapján foglalt indítvány és 75-ik pontjában foglalt óhajnak megfelelően a főgimnáziumi nős tanároknak lakbére, a theol. tanároknak pedig törzsfizetése emeltessék 200—200 koronával. A ker. közgyűlés a felhozott indokok alapján a gazdasági tanács javaslatát elfogadja, s ennek megfelelően a