Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1903
1903. szeptermber - Oldalszámok - 80
- 80 elnök által hivatalosan értesíttetik s a vizsgálat megkezdésére felhivatik. 5. §. A magántanári vizsgálatnak három fokozata van, u. m.: 1. irásheli, 2. szóheli vizsgálat, 3. próbaelőadás. 6. §. írásbeli vizsgálat. Minden vizsgázó tartozik általa választott szakcsoportba (L.: 12. §.) vágó oly tudományos értekezést készíteni, melyből az illető szakirodalom terén való ismeretein kivül az is kitűnjék, hogy tudományszakát önállóan is képes művelni. 7. §. A jelzett szempontok figyelembe vételével kidolgozott értekezésöket vizsgázni akarók a bizottság elnökéhez tartoznak a vizsgálati engedély megnyerése után legkésőbb hat hónapra benyújtani, ki azt két bizottsági tagnak és pedig az illető és még egy rokon szak tanárának adja ki birálat végett. 8. §. Ha a dolgozat a birálók egyező véleménye szerint a követelményeknek nem felel meg, vizsgázó legalább is két évi időköz után még egyszer vizsgálatra bocsátható; ha azonban értekezése akkor sem találtatnék elfogadhatónak, magántanári vizsgálatot többé nem tehet. Ha a dolgozat felett eltérők a birálatok, elnök még egy harmadik bizottsági tagnak adja azt ki birálat végett, kinek itélele döntő leend. Ha a dolgozatot a birálók vagy azok többsége ellbgadha'.ónak tartja, vizsgázó felhivatik, hogy azt kinyomatván, 50 példányban küldje be a bizottság elnökéhez s csak midőn e feltételnek eleget tett, bocsátható szóbeli vizsgálatra. 9. §. Szóbeli vizsgálat. Ha a vizsgázó a fentebbiekben megszabott követelményeknek megfelelt, az általa választott szakcsoport tárgyaiból szóbeli vizsgálatra bocsáttatik, melynek határidejét az elnök tűzi ki, s arról ugy vizsgázót, mint a vizsgálati bizottság tagjait kellő időben értesiti. 10. §. A vizsgálatok nyilvánosan tartatnak. 11. §. A szóbeli vizsgálaton a hittanárok és fö'eg a szaktanár részéről vizsgázó-kérdéseket kap az általa készitett dolgozat köréből, állításait, tételeit bővebben fejtegetni, magyarázni és megvitatni köteles; ezeken kivül megvizsgáltatik az általa felvett szakcsoportba tartozó tudományokból. 12. §. A theológiai tudományszakcsoportok, melyekből magántanári képesítés szerezhető, a kővetkezők: