Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1903

1903. szeptermber - Oldalszámok - 6

/ I — 6 - ; való tárgyalásokra. A vegyes bizottság működését az bénította meg, hogy tulajdonképen állandó kormányunk nem is volt. Mindez bizonyítja azt: daczára annak, hogy ki kell zárnunk és én elvből kizárom a napi politikát egyházkerületi dolgokból, de ezeket a tényeket, anélkül, hogy bármily irányban következtetéseket vonnánk, még kevésbbé támadásokat intéznénk, el kell ismernünk. Továbbá nem lehet tagadni, hogy a napi sajtó ős a közvélemény az alatt az öt hónap alatt, azokban az ügyekben, amelyek minket a legközvetlenebbül érintenek, a bénulásnak fokozottabb mértékét mutatta; annyira igénybe vette a helyzet a kedélyeket más irányban, hogy ezekben az ügyekben, pedig ezek az igazán termékenyítő ügyek, melyeknek üdvös és helyes megoldásából háramlanék nagy haszon nemcsak az egyházra, hanem a hazára is, bizonyos mértékben fokozódott a bénultság és a közöny. Mi következik ebből? Egyáltalában nem az, hogy ezekben a dolgokban azon követelésekkel, törekvésekkel, amelyekért kell dolgoznunk, egyáltalában felhagyjunk. Nem! mintha semmi sem történt volna, mintha aggodalmaink keblünket el nem szorították volna, ugy kell egyházunk ezen eminens ügyéért dolgoznunk föld felett és föld alatt, minden irányban, hogy érdekeink megvédve legyenek. De azt hiszem, nem csalódom s ebben egyetért velem a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés, hogy ebből ránk nézve kebli ügyképen egy nagy tanulság kidomborítható, ez a nagy tanulság, hogy a külvilággal való összeköttetéseinket kultiválnunk, érvényesítenünk kell és nem szabad lankadnunk a legnehezebb körülmények között sem; de mert kétségtelen, hogy ezekben az irányokban, miután azok nem tőlünk függnek, sokszor vagyunk visszaeséseknek, csalódásoknak, stagnálásnak kitéve: nem bizhatunk másban feltétlenül, mint önmagunkban. Ebből következik, hogy ha lehetséges, mindig a magunk erején, a magunk jogai szerint, a magunk hatáskörének határai között cselekedjünk; sőt és annyival inkább, főtiszt, kerületi közgyűlés, mert sohasem tudjuk, hogy a külső körülmények hogy változnak: ugy kell tehát dolgainkat intéznünk és berendezkednünk, hogy bármilyen külső viharok találjanak is elő bennünket, habár olt is megteszszük kötelességünket, mint honfiak, de egyházunkra nézve azok lehetőleg készen találjanak mindnyájunkat minden lehetőségre. A munkatér fejlődése és a feladatok beosztása e tekintetben, nézetem szerint, eltérő kell, hogy legyen attól, amit az ujabb társadalom az