Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901

1901. szeptember - Oldalszámok - 132

— 132 ­munkának terhét. A templomépitésnek már évek óta vajúdó kér­dése megint fennakad azon a tényen, hogy a horvát országos kor­mány csak saját emberei által készített terveket hajlandó elfogadni, más terv alapján keresztül vitt építkezéshez nem nyújt segélyt. A gyermekek oktatásában elért eredményt a kerületi egyház­látogatás kielégítőnek találta. A ker. missió-bizottság a nagy-pisaniczai egyház vagyoni helyzetének fokozatos javulását örvendetes tudo­másul veszi s a lelkész ur áldásos munkájáért elismeré­sének ad kifejezést. Helyesli azt is, hogy az országos se­gély megnyerhetése czéljából Már műépítész úrral készí­teti építendő templomának tervrajzait és költségvetését. Ajánlja azonban, hogy e tekintetben szigorúan ragaszkod­jék a hasonló esetekben mindenütt szokásos kikötésekhez. Ellenben az egyház azon eljárását, hogy 270 koronás követeléseért Moór Péter ur ellen pert inditott, helytele­níti s utasítani kéri az egyház gondnokát a pernek azon­nal leendő visszavevésére, mert a bemutatott iratokból nyilván kitűnik, hogy Moór Péter ur ezen tartozást ille­tőleg teljes, jóhiszeműséggel járt el s méltán hihette, hogy ez az ügy őt illetőleg már rég befejezést nyert. Felhiva­tik tehát az egyház elöljárósága, hogy előbb barátságosan szólítsa fel Moór Péter urat a 270 korona megfizetésére és csak ha ezen felszólítás eredményre nem vezetne, ak­kor tegye folyamatba a peres eljárást. Amennyiben Moór Péternek Moór Jakab ellen, Moór Jakabnak Dávid József ellen követelése van, annak a törvény által kijelölt uton és módon iparkodjanak érvényt szerezni ők maguk. Mivel a kamathátralék jelentékeny összeg, felhivatik lelkész ur, hogy azt, legalább részben, még ez év folyama alatt tisztázni szíveskedjék. Mivel ezen legéletrevalóbb missió-egyház nagy anyagi nehézségekkel küzd, igen kívá­natosnak tartja a bizottság, hogy a konvent részéről leg­alább 400 koronával segélyeztessék állandóan. f) Az Uljanikhoz tartozó cseh testvérek folytonos gyűlölködés­ben élnek papjukkal s maguk között is örökké czivakodnak, ami a nehéz egyházi terhek miatti ingerültségre vihető vissza. A hívek

Next

/
Thumbnails
Contents