Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901
1901. szeptember - Oldalszámok - 11
— 11 — és a kőszegi felsőbb leányiskola igazgató-tanárának ünnepélyünkön tett szives megjelenésükért, — illetve megemlékezésükért. Az egyházkerület fönt emiitetteknek ünnepélyünk fényét emelő szives megjelenésük, illetve megemlékezésükért jkönyvileg köszönetét fejezi ki. 7. Kapcsolatosan inditványozza ft. püspök ur, hogy Horváth Adorján urnák a László József mellszobrának elismerést érdemlően lett elkészitéseért a munkadíjon túl tiszteletdíjul adassék még 200 kor. Közhelyesléssel elfogadtatik s az egyházkerületi pénztár terhére kiutaltatik. 8. Nm. dr. Darányi Ignácz főiskolai gondnok ur a fenti ügyből kifolyólag inditványozza, hogy a László József által megalapított felsőbb leányiskola felavatásán, — illetve az alapító emlékünnepélyén ugy a templomban, mint a felsőbb leányiskola nagytermében elmondott és az alapító halhatatlan érdemeit hiven rajzoló, méltóan feltüntető és kiemelő beszédek nyomassanak ki jegyzőkönyvünkbe s külön füzetekben is örökittesenek meg, hogy igy László Józsefnek az ünnepélyen meg nem jelenhetett tisztelői s a tanintézet növendékei nemcsak jelenben, de jövőre is minél teljesebb képet alkothassanak maguknak az ünnepély lélekemelő hatásáról és az alapító magasztos egyéniségéről. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadja a tett indítványt s megbízza ehker. főjegyzőt, hogy a jkönyvi példányokba, illetve az Emlékkönyvekbe felveendő beszédeket stb. 500 darab külön példányban is nyomassa ki. Jegyzette: Felolvastatván, hitelesíttetett: Körmendy Sándor Antal Gábor ell k- föje g^ z öev. ref. püspök. Tisza Kálmán ev. ref. főgondnok. 9. Az egyetemes konvent 1901. évi jkönyve 58. d) száma alatt felhívta az egyházkerületeket, miként a zsinatot előkészítő konventi bizottsághoz, melyhez a már eddig beérkezett és előjegyzett zsinati tárgyakat áttette, 1902. január l-re nyújtsák be azon véleményüket, hogy mely tárgyakat óhajtanak a zsinati törvény-