Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1900

1900. március - Oldalszámok - 5

- 5 — azon túlzott aggodalmakat, melyek több oldalról ki fejeztetnek, nem egyszer gyanúsítástól sem idegenek. Hát oly kicsinyhitüekké lettünk volna már, liogy ennyitől is féltjük szeretett egyházunkat, azon egyházat, mely a legnehezebb viszonyok között tudta helyzetét megállapítani és megtartani? Ha a régibb időkre nézünk vissza, sokszor vérpad és gályarabság volt a küzdők sorsa, s még nem oly régi időkben is szabadságvesztés fenyegette azokat, kik egyházunk igazainak védelmére keltek; de azért akkor megoltalmazták a veszélyeztetett érdekekeket. Akkor ellenséges, egyházunkat üldöző kormányhatalommal kellett szembe szállani, ma erről — hála Istennek — nincsen és nem is lehet szó, ina ama veszélyek nem fenyegetnek senkit; de kétségtelenül veszélynek, esetleg romlásnak megy elébe egyházunk, ha létérdekeinek ápolásában, híveink hitbuzgalmának elevenen tartásában megelőznek mások, s ami saját hanyagságunkat — saját egyházuk javára kihasználhatják. Ezt a veszélyt kell elhárítanunk és erre nem szükséges támadást intézni bárki ellen is; erre csak az szükséges, hogy saját szentegyházunk kebelében tegyünk meg mindent az igaz vallásosság, a hitelvekhez ragaszkodás ébrentartására, s ott, ahol ez netalán hiányzik — felébresztésére. És ehhez azután saját körében közre kell működni mindenkinek. Ne vitatkozzunk afelett, ki mit mulasztott eddig, mert az ilyen vita csak eltávolithat egymástól; de egyetértőleg teljesítsük mindannyian azt, ami ezen a téren kötelességünk. Kétségtelen, hogy igen tisztelt lelkészeinknek és társakul, segédekül főleg a népiskolákban tanító uraknak nyílik itt a legnagyobb működési tér ; a lelkész által adott jó példa és buzdító szó eredményezheti azt, hogy a presbyteriumok tagjai is buzgón karolva fel szentegyházunk javát, kiterjeszszék figyelmüket arra is, minő az egyháziasság, a hitélet és a keresztyéni erkölcs az egyes családok körében; erősítsék a gyengéket, igazítsák jó útra a tévelygőket. Azok pedig, kiket egyházi szervezetünk felsőbb hatósági teendőkkel ruház fel, kisérjék figyelemmel az egyes egyházakban történőket, támogassák híven a kötelességük teljesítésében buzgólkodókat és szorítsák kötelességeik hű teljesítésére a hanyagokat. Ha mindezen tekintetekben egyetértünk mind, széles e hazában; ha kezet fogva híven fogunk munkálkodni: meg vagyok arról győződve, hogy semmi veszély sem érheti szentegyházunkat. Hiszem, hogy — mint ez történni máskor is szokott — ezen egyszerű szavaim is félre fognak magyaráztatni és intencióim gyanusittatni, dc ezzel nem törődöm; ne méltóztassanak önhittségnek, de csakis egy öregember önérzetes nyilatkozatának venni, hogy ezzel sohasem törődtem, s ha egyszer azt éreztem, hogy valami kötelességem, sohasem törődtem azzal, mi következése lesz annak reám nézve. Ezek voltak azok, amiket elmondani lelkiismeret szerinti kötelességem-