Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1899

1899. szeptember - Oldalszámok - 232

- 232 — legkésőbb két (2) hét után, de három (3) héten belül az e. község megnevezése, a tanítói javadalom hivatalos becs­összegének kitételével, saját nevének, lakhelye és utolsó postájának megnevezésével pályázatot hirdetni. Ezen hirdet­ményben a pályázati határidő utolsó napját, a hirdetmény megjelenésétől számított három (3) hétben megállapítani, stb. 15. §. A pályázat lejárta után az esperes a hozzá érke­zett pályázati kérvényeket azonnal vizgálat alá veszi, stb. 15. §. (Második bekezdés) Az összes többi pályázati kérvényt iratjegyzék mellett az illetékes e. község iskolaszéki elnökének azon felhívással küldi meg, miként hét (7) nap alatt stb. (Harmadik bekezdés.) Ugyanezen alkalommal felhívja a presbytérium elnökét, miként felhívásának vételétől számí­tott három héten belül tanitóválasztás czéljából presbyteri gyűlést hirdessen, stb. 8. A népiskolai bizottságnak feladatát képezvén, hogy a nép­iskolai tankönyv-irodalom fejlődését folytonos figyelemmel kisérje, elnök előterjeszti, miszerint a tanügy érdekében kívánatos volna, hogy a tankönyv-irodalom ujabb termékeinek beszerezhetésére a népiskolai bizottság elnöksége felhatalmazást nyerne. Ezen tárgy a főt. egyházkerületi közgyűlésnek becses figyelmébe ajánltatik. 9. Olvastatott a tatai ev. ref. egyházmegye 1899. julius 6-án tartott közgyűlésének 35. sz. b) alatt hozott következő határozata: «Az iskolák osztályozása a tatai ev. ref. egyházmegye iskoláiban kötelezőleg fentartatik : a főtiszt, egyházkerületi gyűlés pedig ezen ugy a tanügy fejlődésére nézve kártékony, mint a tanitóválasztási szabálylyal meg nem egyeztethető, mult évi kerületi gyűlés jegyző­könyve 155/12. pont alatt foglalt intézkedésének megváltoztatására tisztelettel felkéretik. A népiskolai bizottság az iskolák osztályozásának eddig követelt, és a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés által eltörölt módjának fentartását nem helyeselheti, mert: a) a szokás­ban volt osztályozást a népiskolai rendtartási szabályok módosítását czélzó javaslatban foglalt intézkedések a kivánt czélnak sokkal megfelelőbben fogják pótolni, — b) a tanitó-

Next

/
Thumbnails
Contents