Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1899

1899. szeptember - Oldalszámok - 197

- 197 — Ennek következménye a pótadók szinte hihetetlen felszökkenése, ugy, hogy van olyan hitsorsosunk, ki 7 hold földje után 33 frt községi pótadót fizet. Szokolovácz egész vidéke tönkre ment, Novoszellóból a túl magas községi pótadó miatt 4 család vissza­vándorolt. Egészen vagyontalan családokra 10—12 frt iskolaadót vetnek, s mert fizetni nem tudnak, minden holmijuk birói zár alá s dobra kerül. Természetes, hogy ily körülmények között az amúgy is sovány lelkészi illetmények önkénytes beszolgáltatásáról szó sem lehet. A hatóság közreműködésével juthat járandóságának bizonyos részéhez, a jelentékenyebb rész behajthatlanság miatt elmarad, a minek egyrészró'l a lelkészi működésre van elkedvetlenítő', bénitó hatása, másrészt a hívek és lelkész közti viszonyt szinte tűrhe­tetlenné teszi s oly lehangoltságot idéz elő, hogy azt semmiféle lelki hatással ellensúlyozni nem lehet. Ezért jelezte már az 1895. évi egyházlátogatás, hogy végrehajtásokkal missiót fenntartani nem lehet; okvetlenül kell tehát valami módon gondoskodni arról, hogy ezen igen szegény hivekbó'l alakult kör ne legyen kénytelen, legalább egyelőre, kivetett egyházi adót fizetni. A kivetett, de soha be nem folyó, tehát névleges lelkészfizetés ugyanis megtéveszti a felsőbb hatóságot, s e miatt nem látja szükségesnek a miss. lelkész kellő dijazásáról való oly mérvű gondoskodást, hogy testet lelket ölő fáradságos munkáján kívül a megélhetés nehéz gondjával küzködnie ne kelljen ; a hivek is azon téves föltevésben vannak, a mint az előttük vágyaik netovábbját képező végösszeg nagyságát látják, hogy a miss. lelkész duskálkodik földi javakban, de már odáig nem terjed okoskodásuk, hogy ez a summa tulajdonkép az ő forintjaik és 50 krajczárjaik összege, ha tehát e forintok és 50 krajczárok elmaradnak, az az ő szerintük nagy pénz nullává redukálódik. Ily helyzetben nagyon is érthető a miss. lelkész foly­tonos panasza, mert a nehéz gondok súlyos terhe alatt roskadozó hivek is ingerlékenyek rendszerint, a zaklatott lelkész kedélyhan­gulata is izgatott, borús. Súlyosbította a helyzetet az is, hogy a több év óta kiadott egyházi épületek a bérleti idő tartama alatt jócskán megvedlettek, a templom tetőzetén erős nyomot hagytak az eltűnő évek. Hogy aztán teljes legyen a pusztulás, arról gondoskodott az 1898. nov. 28-án Daruvárott és vidékén tomboló nagy vihar. Pedig azt mondani, hogy nem nagyon érdemes oly sokat

Next

/
Thumbnails
Contents