Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1898

1898. március - Oldalszámok - m01_4

— 4 ­koporsójára ós szóval fejeztem ki részvétemet az elárvult családnak, a melynek tagjaival együtt könnyezve kisértük ki a boldogult földi maradványait és helyeztük a sirba örök nyugalomra. A boldogultnak megszomorodott özvegye megküldötte hozzám mindazon iratokat és okmányokat, a melyek férje irományai között, mint a kerületi számvevőséget illetők találtattak, valamint a világi számvevő hivatal pecsétnyomóját is. Midőn a boldogultnak emlékét, kinek hiányzását kerületünk tanácskozó asztalánál és közügyeink vezetésénél Iszonnyal sok ideig fogjuk érezni, kegyelettel felidézem: kérem az egyházkerületi közgyűlést, méltóztassék őszinte részvétét a bánatos özvegynél ki­fejezni, a boldogultnak emlékét jegyzőkönyvünkben megörökíteni, egyszersmind azon állások betöltéséről intézkedni, a melyek boldogult Konkoly Thege Gyula ur halálával üresedésbe jöttek. Kegyelettel hozom az egyházkerületi közgyűlésnek tudomására azt is, hogy egyházkerületünk lelkészi karából magához hívta az ur Szabó Pál patai ev. ref. lelkésztársunkat f. é. január hó 5-én s ez által gyászszal sulytotta nemcsak azon egyházat, a melyben a boldogult lelkiismeretesen munkálkodott az Ur házának építésén, hanem mégiukább a boldogultnak népes családját. Hasonlókép nagy veszteség érte a hedrahelyi ev. ref. egyházat is, elveszítvén halál által szorgalmas és jeles tanítóját Orbán Istvánt f. é. január hó 18-án, a ki a gyülekezetben hosszabb idő óta hintette a vallásosság ós tudomány magvait az ifjú nemzedék lelkébe. Áldásos volt az egyházra és hazára nézve mindazon elköltözött hű munkásoknak élete, a kiknek haláláról kegyelettel megemlé­keztem, legyen emiékök is áldott, példájuk követésre serkentő a kortársak és következő nemzedékek lelkében ! 2. A magyarországi ev. ref. Convent állandóan sürgeti, Közalapi és egyházkerületünk is már többször figyelmébe ajánlotta az íeikész-gyá- egyházaknak és lelkészeknek a közalapi és egyetemes niKkok be lelkész-gyámoldai járulékok pontos befizetését. Hogy ezen fizetése, határozatoknak kellő eredménye legyen, körlevélben hív­tam fel erre az egyházmegyék figyelmét; bekivántam az 1897-ik évi számadásokat, hogy meggyőződjem a befize­tések állásáról. Külön körlevélben hivtam fel a lelkészeket a refor­matio emlékünnepének megtartására és az azon alkalommal begyült

Next

/
Thumbnails
Contents