Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1898
1898. március - Oldalszámok - m01_1
A dunántúli ev. ref. egyházkerületnek 1898. év márczius lio 17-ére összehívott közgyűlése elé terjesztett püspöki jelentés. F ő t i s z t e 1 e t ü Egyházkerületi Közgyűlés! Múlt, évi rendes közgyűlésünk elé terjesztett évi jelentésein ben összefoglaltam egyetemes egyházunk és saját egyházkerületünk életműködéséből azon fontosabb mozzanatokat, a melyek feltüntették egyházi életünk fejlődési irányát, alkotmányos szerveinek működését, az egyházi és iskolai élet terén mutatkozó örvendetes és elszomorító eseményeket és felsoroltam mindazon adatokat, a melyek alapján az egyházkerületi közgyűlés egyházi ügyeink menetéről tárgyilagos képet alkothatott s a mennyiben szükséges volt, azok alapján megfelelő intézkedéseket tehetett. Ezen közgyűlésünk óta nem voltak ugyan sem conventi, sem egyházmegyei gyűlések, tehát kevés olyan ügy jutott hivatalomba elintézés alá, a mely egvházkerületünk egyetemét fokozottabb mértékben érdekelné, de mert mégis fordultak elő egyes részint szomorú, részint örvendetes események, a melyeknek az egyházkerület figyelmébe ajánlását vagy a kegyelet, vagy a közérdek indokolja: kötelességemmé vált, hogy az egyházkerületi jelen közgyűlés előtt az eddigi gyakorlattól eltérőleg ezekről röviden püspöki jelentésben emlékezzem meg. Halálozások A lefolyt félévi időközben súlyos veszteségek érték ev. ref. egyházunkat és dunántuli ev. ref. egyh.-kerületünket, az által, hogy többeket magához szóllitott az Ur azon hű munkások közül, a kik ev. ref. egyházunk ügyeit igaz vallásos buzgósággal, kiváló tehetséggel, odaadó jó akarattal szolgálták és egyházi és hazai közéletünknek díszei voltak. 1