Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1898
1898. szeptember - Oldalszámok - 45
— 45 — séhez képest 18. életévének betöltése után annak idején az 1868. LIII. t. cz. 2—8 §-aiban körülirt módon a római katli. vallásra áttér. Budapest, 1898. január hó 6-án. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter 1897. évi 72370. sz. a. a kisdedóvodai és népiskolai épitkezési mintatervek és építkezési utasítások tárgyában az alábbi körrendeleteket, illetve leiratot adta ki : TT. Valamennyi fó'tiszt. egyházmegyei hatóságnak. A kisdedóvoda és iskolafentartó községek, magánosok és társulatok által foganatosítandó kisdedóvodai és népiskolai építkezések és nagyobb mérvű átalakításokra vonatkozó terveknek, a kisdedóvodai, népoktatási és közegészségügyi törvények szempontjából előzetes elbírálása tárgyában a közigazgatási bizottságokhoz intézett körrendeletemet, valamint a kisdedóvodai és népiskolai épitkezési mintatervek és épitkezési utasítások egy példányát ezennel megküldöm és felkérem a Főtisztelendő Főhatóságot, hogy a mennyiben a kisdedóvásról szóló 3. és a népoktatási törvény 11., illetve 27. és 28. szakaszai a hitfelekezeteket szintén kötelezik a kisdedóvodai és az iskolai épitkezési kellékek megtartására s e szerint a hitfelekezeteknek is érdekükben áll, hogy már eleve megnyugvást szerezhessenek a tekintetben, vájjon az általuk czélbavett kisdedóvodai, illetve iskolai építkezés meg fog-e felelni a törvényes kívánalmaknak : tisztán ezen okból, a mennyiben a Főtisztelendő Főhatóság czélszeriinek véli, szíveskedjék a főhatósága alatt álló helyi hatóságokat (iskolaszékeket) utasítani, hogy minden általuk czélbavett uj kisdedóvodai és iskolai építkezésre, avagy nagyobb mérvű átalakításra vonatkozó tervet az épitkezés megkezdése előtt a Főtisztelendő Főhatóság utján az illető közigazgatási bizottsághoz mutassák be oly végből, hogy ezen bizottság a tervet tisztán a kisdedóvási, népoktatási és közegészségügyi törvénynek ide vonatkozó rendelkezési szempontjából a kir. építészeti hivatal, a kir. tanfelügyelő és a megyei főorvos közbenjöttével megbiráitassa, vájjon a tervbe vett épitkezés elhelyezés és kivitel tekintetében megfelel-e a törvényes kellékeknek ? A közigazgatási bizottság az épitkezési terv felőli bírálatát ugyancsak a Főtisztelendő Főhatóság után fogja az illető iskolaszékekkel tudatni tájékozás és útbaigazítás czéljából.