Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1897

1897. szeptember - Oldalszámok - m01_3

— 3 — birtokok gazdászati felügyeletéről gondoskodás történt és a kerületek évi osztaléka 1897-re 3000 forintról 3500 forintra emeltetett fel. 5. Ugy egyházkerületünk nevében, mint a magam részé- yéghely d. ről, szomorú, kegyeletes kötelességet teljesítettem f. évi elhunyta, április hó 26-án Veszprémben. Nagyságos Véghely Dezső, kir. tanácsos, egyházkerületünk világi főjegyzője, Veszprém vármegye alispánja váratlanul jobblétre szenderült Abbáziában, a hova üdülést keresni távozott munkateréről, édes otthonából. A boldogult, kinek halála egész egyházkerületünkben, sőt egész magyar ev. ref. egyházunkban mély fájdalommal töltötte el mindazok szivét, a kik az egyház ügyeinek vezetésében részt vesznek, a kik annak virágzása és haladása iránt érdeklődnek, kora ifjúságától fogva lelkesedéssel szolgálta ev. ref. egyházunk és dunántuli ev. ref. egyházkerületünk ügyét. Családi hagyománykép örökölte az egyház iránt való szeretetet és ezen hivatásnak igaz kötelességérzettel felelt meg, szolgálván egyházunkat 30 éven keresztül, mint egyházmegyei és kerületi aljegyző, mint a veszprémi ev. ref. egyházmegye gondnoka, mint zsinati és conventi képviselő és egy évig mint egyházkerületi világi főjegyző. Mindezen állásokban és megbízatásokban eljárását lelkiismeretesség, igazságosság, békességre törekvés vezette, szigorú egyszerűség, őszinteség jellemezte, szelídség, kedélyesség tette kedvessé azok előtt, kik vele együtt működtek a közügyek szolgálatában. Erdemeinek elismeréséül tekinthető az a nagymérvű részvét, a mely gyászravatalát felekezeti különbség nélkül körülvette és utolsó nyugvóhelyére, a veszprémi temetőbe kikisérte, az az őszinte fájdalom, a mely a gyászoló családhoz minden oldalról intézett vigasztaló szavakban kifejezésre jutott és azon általános méltánylásban, a melylyel halála alkalmából életében tett szolgálatai az összes hírlapokban találkoztak. A nagy veszteséget azonban, mely az ő halálával a közügyet érte, mi érezzük legjobban és legközvetlenebbül, a Kik elveszítettük benne egyházkerületünk egyik oszlopférfiát, egyházkerületi közgyűlésünk egyik szeretettel övezett vezér alakját, a kinek jelenlétének hiányát még sokáig fájdalommal fogjuk tanácskozásainkban érezni, a kinek áldott emlékezete élénken fog élni mindnyájunk szivében, kik vele együtt működni szerencsések voltunk. 1*