Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1896

1896. szeptember - Oldalszámok - 165

- 165 ­ság tapasztalása esetén mulasztásait a tanítónak, esetleges fegyelmi eljárás tekintetéből, az esperesnek bejelenteni. A tanitó és az is­kolaszék között felmerült vitás ügyeket, döntés végett az e. m. biróságn elé terjeszteni, (e. t. 468. §.) e) az évi vizsgálatokon jelen lenni, azt ünnepélyessé tenni, f) a szegények és árvák iskoláztatását figyelemmel kisérni, ezek gondnokának (e. t. 98. §.) esetleges mulasztására a presbyterium figyelmét felhívni, g) a taneszközöknek (könyvtárnak) az iskolában való elhelye­zéséről gondoskodni, az iskola bútorait, felszerehnényeit a tanitónak leltár mellett átadni és annak eltávozása esetén átvenni, h) felügyelni arra, hogy az 1876. évi XIV. t. cz. a közegész­ségügyi törvény 29 - 33. §§-ai pontosan betartassanak, i) felügyelni arra hogy a tanitó, egyházhatósági engedély nél­kül más hivatalt ne viseljen (E. t. 439. §.), k) végre minden évben az iskolai szorgalomidő megnyílta előtt kiküldött tagjai által a tanköteles (6—12 és 12 — 15 éves) gyerme­keket összeiratni. III. Felügyelet gyakorlása. 12. §. Az iskolákat az elnöknek is kötelessége időszakonként meglátogatni, mit bármikor is jogában áll megtenni; jogában áll a tanitót a tapasztalt hiányok, hibákra figyelmeztetni és öt hivatalos kötelmeit illetőleg a kellő utasítással ellátni. (E. t. 102. §.) Kötelessége az elnöknek a látogatási jegyzőkönyvet megvizs­gálni, s ha azt látná, hogy valamely kiküldött tag tisztében nem járt el pontosan, ezt arra figyelmeztetni, sőt szükség esetében az iskolaszék által meginteti. Az elnök nevét, ottlétének idejét a látogatási jegyzőkönyvbe mindig beirja. 13. §. Látogatás czéljából az iskolaszéknek egyszerre csak egy tagja jelenhetik meg. Az iskola-látogatónak a tanítóval szemben rendelkezési joga niucs, annak utasításokat, rendeleteket nem adhat. A kirendelt látogatónak csak megfigyelési joga van, miért is az iskolában ugy a gyermekeket, mint a tanitót megfigyeli és szer­zett tapasztalatait az iskolaszék elnökének, vagy az iskolaszéknek -- orvoslás végett — bejelenti. H61)

Next

/
Thumbnails
Contents