Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1895
1895. szeptember - Oldalszámok - m01_45
XLV nemcsak életképesekké, hanem ugy anyagi, mint szellemi téren erőről-erőre haladókká: akkor e törvényeknek csak is áldón hatását érezendjük; s ezzel szemben elenyésző az a jelentéktelen anyagi károsodás, mely a stóla egy részének elvesztése által éri különben is szegényen, a megélhetést is alig biztositólag díjazott lelkészeinket, s ón nem kétlem, hogy hitrokonaink élő hite, vaUásos buzgalma, tettekben nyilatkozó vallásos érzülete s az alkotmányos kormány bölcsessége találnak együtt utakat, módokat ós eszközöket aira, hogy az egyház, a haza és a magyar nemzet érdekében annyi áldozatot hozott lelkészi kar kárpótoltassók, és a lelkészi kongrua ne csak egy felekezetnél — mely különbon is országos dotatiók — még pedig nagy dotátiók haszonélvezetében van, hanem a többi felekezeteknél, a kor követelmónj'einek megfelelőleg, s a lelkészi családok existentiáját biztositólag rondeztessók. A megváltozott helyzetben uj teendők uj kötelességek várnak ugy az egyháztagokra mint a lelkészekre. Az ogyháztagokban föl kell újra lángolni a nagy ősök hitbuzgóságának. egyházunk érdekei mellett szent lelkesedósónok, ezen érdokckórt minden áldozatra készségnek; s a lelkészeknek Péter apostol szent tüzével, Pál apostol bölcsességével, János apostol szolid ós szereteteljes lelkével, önfeláldozásra is készen kell teljesitoniök azon szent kötelossóget, mely rájuk mint a Krisztusi örök igazságok letéteményeseire a Krisztusi eszméknek ez életben megtestesitésére hivatott lelki tábor vezotőiro vár. Apolniok kell a vallásos érzéseket, már az iskolában elkezdve kell éleszteniük a hitbuzgóságnak az egyházért lolkesedósnok szent szüzét, nem csak a templomokban, hanem a családokban, társalgás közben is hirdetniök az igét, melyben örök élet ós idvesség van, a háztetőkről is predikálniok kell az evangóliomot, s azon igazságokat — a melyeket hirdetnek, saját életükben megdicsőités által kell a hivekkel megkedveltetniük, s közkincsé tenniök. Egyházunk kebelében fónypontokul tűnnek fel az egyháztagoknak az önkéntes áldozatok meghozatalában nyilvánuló vallásossága, egyháziassága. Az áldozathozók fényes sorozata látható jelentésemben. Nem hitrokonok neve is olvasható az áldozatot hozottak közütt. Ezek érdeme kettős elismerésünk*