Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1895
1895. szeptember - Oldalszámok - 200
- 200 — siói kérdések Daruvár nevével állottak szoros kapcsolatban olyannyira, hogy horvát-slavon missio és Daruvár már szinte azonos fogalmakká lettek: leghelyesebbnek gondoltuk missioi látogatásunk góczpontjává tenni Daruvárt, minek az lett a természetes következménye, hogy több napra terjedő megfigyelés után alkothattuk meg a horvát-slávon missió terén Daruvár jelentőségére vonatkozó nézetünket. A hívekkel előre közölt határidőnél fél nappal előbb érkezvén meg, alkulmunk volt láthatni azt a lázas lelkesültséget, melyet a püspöki látogatás jövetelének felvillanyozó hire vidókszerte keltett buzgó hitrokonainkban, kik mindenfelé seregesen lepték el már a reggeli órákban a város széles utczáit. Daruvárott legelőször is a templomot ós paplakot, melyben ez idő szerint Makkay Mihály kerületi íőnök ur lakik, néztük meg s igen jól esett látnunk, hogy a mult évben még több helyen erősen megrongálódott templom igen diszesen renováltatott, általában ugy a templom, mint a csinos paplak nagyon kedvező benyomást tett már távolról is. A külső szemle elvégzése után a templomba vonultunk, mely már ekker zsúfolásig megtelt áhítatos hívekkel, kiknek könytelt szemeiből tisztán olvasható volt a nagy költő ama szavainak igazsága, hogy a szegénynek csakugyan drága kincs a hit> mert a 23-ik zsoltárnak eléneklését még sehol sem tapasztaltuk meghatóbb bázgósággal, mint itt. Az utolsó szó elhangzása után Begedy István esperes ur mondott mély érzéstől áthatott szép imát, hálát adva az isteni gondviselésnek eddig tapasztalt nagy kegyelméérts kérve jó Istenünktől továbbra is felvilágosító szent lelkének áldását. Esperes urnák a jövetelünk czélját ecsetelő rövid bevezető beszéde után püspök urunk vette át a szót s a nála megszokott mély lelkesültséggel adott kifejezést a felett való örömének, hogy a kegyelmes Isten megengedte láthatnia Horvát-Slavon országba kiköltözött hitrokonainkat, kiknek most nyilvánult hitbuzgóságn, az Ur dolgaiban való gyönyörködése biztosítók az iránt, hogy örökölve őseiknek anyaszentegyházunkhoz való rendithetetetlen ragaszkodását, uj otthonukban (228)
