Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1895

1895. szeptember - Oldalszámok - 117

— 117 — pótlására államsegélyt sem kap az egyház, kénytelen lesz is­koláját beszüntetni. Az e. kerület figyelmezteti az őrségi e. megyét, hogy a 93. XXVI. t. ez. alapján tegye meg az iskola fönntartása érdekében szükséges állami segély meg­szerzése iránti lépéseket. 135. Fölolvastatott az alapvizsgai vizsgáló bizottságnak Pápán 1895. szept. 8 s következő napjain tartott üléseiről föl­vett jkönyve, mely szerint a tanári kar által kellő időben megállapitott s a főtiszt, püspök úrhoz megerősitós végett el­küldött; onnan megerősítve visszajött s az egyházkerület hi­vatalos lapjában kihirdetett házi Írásbeli dolgozatokra vonat­kozólag Kiss János akad igazgató jelenti, hogy házi Írásbeli dolgozatokat küldtek : Csiba Imre, Gálfy Géza, Kelemen Zsig­mond, Molnár József, Balogh Dénes ós Rácz Elemér; jelentve egyúttal azt is, hogy Gálfy G. orvosi bizonyitványnyal igazolt betegsége miatt, a vizsgálatra nem fog megjelenhetni. Házi Írásbeli dolgozatul mindannyian az Apostolok csele­kedeteinek ismertetését választották, mely dolgozatok Kis Jó­zsef szaktanár Írásbeli jelentése alapján következőleg osztá­lyoztalak: Csiba Imre dolgozata: kielégítő, Gálfy Gézáé ki­elégítő, Kelemen Zsigmondé jó, Molnár Józsefé kielégítő, Ba­logh Dónesé jó, Rácz Eleméré jó. A fönt nevezettek házi Írásbeli dolgozataik, a követel­ményeknek megfelelők s indexeik is rendben levők lévén, helyi írásbeli vizsgára bocsáttattak szept. 9-ón, mely vizsgára dr. Horváth József szaktanár ajánlata folytán: „Isten léteié­nek főbb bizonyítékai ós bírálatuk" tüzetett ki megfejtendő kérdésül. A munkálkodás 8 óra 35 perczkor kezdetett meg s 12 óra előtt valamennyien beadván dolgozataikat: Szekeres Mihály őrködéssel megbízott bizottsági tag azon jelentése után, hogy a munkálkodás közben semmi rendelleneset nem tapasztalt, a bizottság a munkákat következőleg osztályozta: Rácz Elemér munkája jó, Csiba Imréé kielégítő, Molnár Józsefé kielégítő, Kelemen Zsigmondé kielégit<\ (134—135)

Next

/
Thumbnails
Contents