Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1894

1894. szeptember - Oldalszámok - 304

— 304 — suk el hitvány sárral, mert csak az oszlopot csaljuk meg és azokat, a kik hozzá támaszkodnak. Hogy e tárgyat itt egészen magunk között, tehát ugy szólva négy szem közt szóba hozzam, arra kiváltkép az a főpásztori jelentós birt, a mely egyik egyházmegyénk „valláserkölcsi életéről mult évi kerületi jegyzőkönyvünkben igy olvasható: „habár az anyagiakban haladás mutatkozik is, de az egyháztagoknál már is észlelhető a korunkat uraló materialismusnak káros hatása, az ősök áldozatrakészsógének hiánya és az erkölcsiség hanyatlása. Önkéntes adakozások, halál esetén hagyományozások a ritkaságok közé tartoznak. Egyes egyházakban már a rendes egyházi terhek emelésétől is vonakodnak s hogy attól szabadulhassanak, az egyházat hagyják el. Több egyházban hétköznapokon, sőt vasárnapokon is a délutáni istentiszteletre csak kevesen járnak, nem éhezik azt a mennyei kenyeret, nem szomjúhoznak azon menynyei ital után, mely a lelket táplálja örök életre." Valóban elszomorító liir egy közel 50000 lelket számláló egyházmegye „valláserkölcsi életéről!" De hát hogyan lehet ez? Csak ugy — hangzik a mentség — hogy a nép rna már nem hallgat papjára; hogy ma már nincs meg a papnak az a befolyása gyülekezetére, a mi meg volt régen. Ez a mentség ügyetlen, mert hisz voltaképp ezt teszi: a lelkészek elvesztették népük bizalmát. Tehát nem is mentség, hanem egyenesen vád a lelkészek ellen. Az azonban tény, hogy akár mentség, akár vád: természetellenes állapotot jelent, mert a nyájnak hallgatni kellene a pásztor szavára. A vezért követni kellene a seregnek. (Vagy talán szavára ugyan — mit a szószéken hallat — nem hallgat, de példáját követi?!) Ha nem igy van: baj van s a kár természetesen nem maradhat el. A kártól való természetes félelem kerestoti mindnyájunkkal a baj forrását. Ámde — miként ez a doktorokkal rendszerint történik ~~ egyikünk ebben, másikunk abban látja azt. Vannak, akik az állami intézetekben nevelt s mint mondani szokták, vallástalan tanítókban ós a községek fölött nagy hatalomra vergődött jegyzőkben vélik megtalálni az okot, no