Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1894

1894. szeptember - Oldalszámok - 35

— 35 — Á küldöttség jelentése tudomásul vétetik s egyút­tal azon lelkészek, a kik más társaságoknál ügynök­séget vállaltak, azok az ügynökségtől mai naptól fogva eltiltatnak. 48. A mezőföldi e. megye indítványozza a ministeri és püspöki rendeleteknek annyi példányban való kinyomatását, hogy minden esperesi hivatalba az egyházak számának megfelelő példány jusson s igy e rendeleteket az egyház is beköttetliesse, a küldöncz általi nehézkes ós költséges to­vábbítás helyett egy időben postán kaphassa meg minden egyház. Ez indítvány mellőzésével elhatározta a kerülőt, hogy a püspöki levelek ós ministeri rendeletek a du­nántuli Prot. Lap mellékleteiül küldessenek meg az előfizetőknek, kik azokat összeszedni, megőrizni és be­köttetni tartoznak; az esperesi hivatalok egyházláto­gatása alkalmával ezoket felülvizsgálják. 49. A komáromi egyházmegye, a lelkészértekezleti ülés felterjesztése alapján kéri az e. kerületi gj'ülóst, hogy méltóz­tassék odahatni, miszerint az állami anyakönyvvezetés behozata­lával az anyakönyvek vezetésétől eleső lelkészek az ebből származó jövedelem hiányért a magas kormány által annyival is inkább kárpótoltassanak, mivel mi prot. lelkészek arra semmi okot nem szolgáltattunk, hogy az anyakönyvek tőlünk elve­tessenek, mert mi azokat az állami törvényekkel megegyező­leg a leglelkiit-meretesebben vezettük, a hatóságok s az állam czóljaira szükséges kiadványokat készséggel kiszolgáltattuk. Az indítvány ezúttal mellőztetik. 50. Ugyan a komáromi e. megye, a lelkészértekezleti ülés beterjesztvénye alapján felkéri aá e. ker. gyűlést, miszerint az uj egyházi töryónykönyvben (218. §) előirt s már az 1895-dik évben összeállítandó „Vagyonköuyv" és „Rovatos iv' ( egyönte­tűségére való tekintetből megfelelő mintát nyomasson minden egyház számára. Az e. megyék utasíttatnak, hogy az Konkoly Th. Gyula urnák már az esperesi hivataloknál levő ily iveit mintául használják fel. (47—öOJ 3*

Next

/
Thumbnails
Contents