Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1891
1891. szeptember - Oldalszámok - 4
4 belében, a társadalomban levő szellem irányzatát vesszük figyelembe. Nem lehet tagadni, hogy az utóbbi időben a világnak majdnem minden országában egy bizonyos szellem ós irányzat kezd elhatalmasodni, amely ellenkezik az egy országban együtt élő hitfelekezetek békéjével; a mely határozottan ellenkezik az egyház hitfelekezeti szempontjából szükséges felvilágosodottsággal, s a mely a szomorú elmúlt századok felé látszik visszatörekedni. Nem tagadhatjuk azt sem, hogy — bár hála Istennek, nem oly mérvben, mint néhol másutt, — ennek az irányzatnak nyomait az utóbbi években nálunk is tapasztalhatjuk, s fájdalommal kell elismernünk azt is, hogy annak, hogy ez az irányzat velünk szemben itt-ott sikert aratott, legtöbb esetben saját hitfeleink csekély buzgósága, egyházunk iránti közönbössége az oka, mert nem használták lel azokat az eszközöket, amelyeket a törvény adott nekik arra, hogy ama törekvést eredménytelenné tegyék. Ily viszonyok közt okvetlenül gondoskodnunk kell, a csekélyebb dolgokat nem is emlitve, arról, hogy a jövő nemzedéknek már gyermekkorában kebelébe csepegtessük a vallásos buzgalmat s a hitfelekezethez való ragaszkodást, a miért is — hogy csak megemlítsem azt a nagyfontosságú kérdést — lehetetlen az anyák neveléséről megfeledkeznünk; szükséges továbbá, hogy oda törekedjünk, hogy minél inkább képesek legyünk szegényebb egyházainkat, a melyek különben nemcsak elsatnyulnának, de végre el is pusztulnának, anyagilag támogatni s azok szellemi gondozása iránt rendelkezni. Szükséges e mellett még az is, hogy minél inkább képesek legyünk hitsorsosaink közül azokat, kik magasabb tudományos miveltségre törekednek, egyházunk szárnyai alatt álló intézetekben kiképeztetni, vagy amennyiben ez a legfelsőbb fokig teljesen nem is lehetséges, legalább oly korban legyenek az illetők kénytelenek ezt a magasabb tudományos műveltséget más intézetekben keresni, mikor már saját intézeteinkban addig neveltettek, hogy öntudason vallhatják s vallják magukat egyházunk híveinek. Mindez; azonban anyagi erőnk oly tokozását teszi szüksé(1)
