Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1890

1890. augusztus - Oldalszámok - 203

- 203 van — tanítót tarthasson, nehogy mint eddig, a róm. kath. iskola behatása alatt, az ott felnövekedő hitsorsos gyermekek­nek az egyháztól elidegenitéíe által folytonosan alább száljon s végre egészen megsemmisüljön, 400 frt állandó évi segél}'t kér a főt. és mélt. codventtöl, mely kérelmet indokainál fogva ajánlólag terjeszti föl a komáromi egyházmegye az egy­házkerületi gyűlésre. Tekintettel arra, hogy a tőkekamat segély sem a kért mennyiségben adatott a leányeg5'házzá most szervezkedő uj-szönyi fiókegyház számára; tekintettel arra, hogy nevezett egyház részére az évi állandó segély sem tétetett folyóvá véglegesen, pedig az egy­háznak iskola és tanító fenntarthasására nemcsak saját, de az egj'etemes ev. ref. egyház érdekében is halaszthatatlan szüksége van, az eg3-ház kérvénye eredményes jó indulatába ajánltatik a nmlt. convent­nek, hogyha a 400 frt állandó évi segélyt megnyerni nem lenne szerencsés, legalább az egy évre megsza­vazott 300 frt segély állandósittassék, annyival inkább, mivel a kerületünk területén levő selmeci missióra megszavazott ós véglegesített 501) frtn}'!, két évre mái­ki is utalt állandó missioi segély nemcsak a jövőre, hanem visszahatólag még a múltra is s igy a sel­meczi missiora két évben már ki is adott, de ott nem értékesithetett s eh. kerületünk által megtakarított összegek is a fót. és nmlt. conventnek 1890 ik évi k. gyülési határozatával elvonattak e. kerületünk mis­siói czéljaitól, holott indokolva volt kérve ugy a két évre már ki is utalt összegeknek az Uj Szőnyön most szervezkedő s a clericalismus erős támadásainak és •hóditó hadjáratának védetlenül kitett uj szőnyi leány­egyház javára telek vásárlás s ezen iskolai épületek emelhetése végett oda ajándékozása, mint a selmeci missio részére állandósított évi 500 frtnak is ugyan­csak ezen egyház javára tanítót tarthatás ós az is­kolai szükségletek íedeihetése czéljából évenként és mindaddig leendő folyóvá tétele, mig az egyház tag-

Next

/
Thumbnails
Contents