Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1889

1889. szeptember - Oldalszámok - 9

— 9 — emberekből álló társadalom és állam is, s úgy egyeseknek, mint nemzeteknek sorsára még azon hitelvek s irán3*adó ve­zéreszmék is döntő befolyást gyakorolnak, melyeket a többség egyháza hirdet, s azon nemzetek haladnak előre, azoké a jövő, melyekben az egyház kezetfogva működik az állammal a ezélból, hogy terjessze a felvilágosodást, diadalra vezérelje a jogot és szabadságot, magasan lobogtassa a haladás azon lobogóját, mely e jelszóval van ellátva: „In hoc signo vinces!" Én ismerem közép- és főiskolánk tanári karát; tudom, hogy hivatásuk magaslatán állanak, van bennök erő. akarat s képesség arra, hogy áldásos működésűkkel valósítsák azon szép reményeket, melyeket működésükhöz a haza, a nemzet az anyaszentegyház csatol. Értékesítsék ezután kettőzött mér­tékben azon szent erőt, a mely felett rendelkeznek. A tanitás mellett a növelésre, az érzelem fejlesztése mellett a szivkép­zésre is fordítsanak kiváló gondot. Főleg a lelkész és tanitó­képezdék tanárai irányozzák oda minden törekvésőket, hogy a növendék lelkében gyúljon lángra s ki ne aludjék soha a hitbuzgóság szent tüze, erősödjék az egyházhoz jó és balsors­ban ragaszkodás, mert cak hitbuzgó s egyházunkhoz tánto­rithatlanul ragaszkodó lelkészek és tanítók alakíthatják át hitben erősekké, azért minden áldozatra készekké, azt soha el nem hagyókká halgatóikat és növöndókeiket, Ha a tanító a minden szépre jóra és nemesre képezhető gyermeknek viasz­ként hajlítható szivébe beleoltja a vallásos, az egyliázias ér­zelmeket, ha a lelkészek hivatásuk magaslatára emelkedve segédkezet nyújtanak a tanítóknak e szép munkához s a tem­plomban tovább fejlesztik a gyenge gyermekkorban beojtott érzelmeket, akkor is lesznek szórványosan kitérők, de tömeges hithagyások nem fognak többé előfordulni. A lelki gondozást is nagyobb mérvben kell gyakorolni annál, a mint most tör­ténik, mert a lelki pásztorkodásnak e szép mezeje korunkban sok helyen csaki.em egészen parlagon hever s ez által meg­könnyittetik azoknak munkája, kik a lelkeknek el hódítására törekednek. A lelkész érezze egynek saját érdekét gyülekezete tagjainak érdekével. Ne tekintélynél — mely elriaszt,— hanem a sziveknek és lelkeknek szeretetteljes meghódításával igye­kezzék gyülekezete körében áldólag hatni. Ne akarjon ural-

Next

/
Thumbnails
Contents