Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1889

1889. március - Oldalszámok - 20

— 20 ­gyei összefüggő ügy vár a gyűlés elintézésére, mégis a szo­morúan viszályos ügy az, a miért jelen gyűlést összuhivá: ennélfogva indítványt tesz arra nézve, hogy a közgyűlés az érintett ügyben törvénj'székké alakuljon. Az indítvány elfogadtatván, a törvényszéki tár­gyalás megkezdése elhatároztatott. 48. Beöthy Zsigmond eh. ker. világi jegyző úr a rábízott részvétirattal elkészülvén, azt a délutáni közgyűlésben felol­vasá, mely is c képen hangzik: Felséges Császár s apostoli Ki­rály, Felséges Császárné és királyné, Legkegyelmesebb Urunk, s Legkegyelmesebb Asszszonyunk! Nagyfontosságú az a vi­szony, mely a nemieteket és fejedelmeket az érdekközösség s szeretet kapcsával köti össze. Az összhang, mety a fejedel­mek s nemzetek érdekközösségének munkájában egyfelől a né ) jóllétét s másfelől a fejedelem boldogságát eredmé­n}*ezi, legfényesebben érvényesül a fejedelem bölesoségóben ós jóságában. A bölcscség és jóság, mely a Felsógtek uralma alatt álló népek boldogitásábün a5 érdekközösség alapján az összhangot megalkotta, Felsógtek atyai s anyai szivének legdrágább s legnemesebb tulajdonságait képezik. Felsógtek népei s ezek között Magyarország nemzete, melynek hűsége a történelem magasztos bizonyságai által van örök időre szentesítve, mélyen és öi'ökös hálával érzik a fe­jedelmi bölesesóg és jóság áldásait. A népek azonban melyek amaz áldások boldog részesei lettek, lelkeikben mélyen megrendülve s lesújtó fájdalommal látják, bog\- ama férfin, ki Isten leggazdagabb szellemi ado­mányai birtokában, a fejedelmi szülők bölcseségét öröklötté s ki — épen a legnemesebb tulajdonoknál fogva volt hivatva milliók reményei között folytatni az uralkodás áldásait — a leggyászosabb végzetnek esett áldozatul. A megmérhetetlen fájdalom, melylyel Felsógtek atyai s airyai szivét eme meglepő gyászos végzet eltöltötte, a magyar nemzetet is minden osztályában s tagjában is megrendité s a legfájdalmasabb viszhangot költé a magyar nemzet amaz osz.

Next

/
Thumbnails
Contents