Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1888
1888. szeptember - Jegyzőkönyv
— 09 -saját gondolatait is foglalja írásba. Az írásbeli dolgozatok mindig pontosan átnézendők: az előforduló hibákat megjelölve, az író által kell kijavíttatni. Az iratvizsgálásban, ellenőrzés mellett, a gyakorlottabb növendékek segédkezése is igénybe vehető. — Az olvasás-tanítás első fokán főczél a folyékony olvasás elsajátíttatása; a középső osztályokban az értelemmel való —, a felső osztályokban pedig már a szép (érzelmeket kifejező) olvasásra is kell törekedni. Az emlékezet gyakorlása szempontjából, az imák s énekverseken kívül, néhány válogatott hazafias és szivnemesitő költeményt is kell betanítani. A tulajdonképeni nyelvtani oktatásban óvakodni kell a gépiességtől; minden nyelvtani ismeret közlését megelőzőleg oly példákat kell a tanulók elé állítani (szóval és írásban, — s inkább érzéki, mint elvont tartalmú mondatokban), melyeken az illető nyelvtani tétel világosan szemléltethető; a kellő előgyakorlat után rendszerint magok a tanulók is képesek a nyelvszabály fölfedezésére, melynek alkalmazására ismét kellő mennyiségű gyakorlat által képesithetők. — „A népiskolai tanilók szoros kötelessége, liogy a magyarnyelv tanításában a fősúlyt az olvasmányok és a mondatok értelmi taglalására és fejtegetésére s a szók mondatokba foglalására fektessék, ezekkel kapcsolatban a nyelvtani alaktan tanítását leginkább a helyesírás alapjául szolgáló tudnivalókra szorítsák. 1 1 (Minist, tanterv.) I. osztály. 1. Beszéd- és értelemgyakorlat Nagy László féle vezérköny I., II. és III. szakaszai nyomán. 2. írás és olvasás. Gönczy Pál ABC-je nyomán minden, kis betű ismerete, leírása és olvasása. Ütenvezés utáni íratás; a tanulókat már itt figyelmeztetni kell a helyesírásra. 3. Nyelvtan. Gyakorlatilag: rövid mondatok a beszédértelemgyakorlatok közben szemléltetett tárgyakról; e mondatuknak s az olvasottaknak szavakra, szótagokra, hangokra bontása. Hangok és betűk, magán és mássalhangzók stb. megkülönböztetése. Minden elméletet kerülni kell! //. osztály. 1. Beszéd- és ért elem gy a kori a tok: Nagy L. vezérkönyvének IV., V., ós VI. szakaszai nyomán.