Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1888

1888. szeptember - Jegyzőkönyv

az iparosokat is felekezetek szerint megosztani igyekeznek, s e czélra catholicus legény-egyleteket állítottak. Tervbe van véve a catholicus casinók állítása is, hogy az a szellemi érint­kezés — melyben eddig a különböző felekezetek intelligentiája egymással állott — jövőre lehetetlenné tétessék. Hatalmas fegyver a clerus kezében, főleg vegyes házas­ságoknál s az ezekből született mindkét nemii gyermekek kath. vallásban növeltetésének kierőszakolására a gyóntató szék s a haldoklóknak halotti szentséggel ellátása. Az abso­lutionak a vegyes házastól addig megtagadása, mig mindkét­nemü gyermekének a római egyházban, ennek hitelveiben növeltetésére kötelező Ígéretet nem tesz: hogy minő hatással van oly egyénre, ki erős meggyőződéssel hiszi, hogy lelki üdve vagy kárhozata papjától fögg, s az absolutiónak meg­tagadását, el nem nyerhetését úgy tekinti, mint örök kárho­zatba taszittatást . . . azt könnyű elgondolni. Tudok esetet, hogy a halála közeledését érzett apa a lelkész távozása után sirva kérte már felnőtt protestáns leánykát a római egyházba átmeneteire, mert — az atya saját szavai szerint — ez átté­rés előtt nem nyerhet papjától feloldozást bűnei alól s akkor neki el kell kárhoznia. Vegyes házasságok kötésénél a római fél jegyesének át­téritésére s ha ez egyáltalában nem sikerülhet, akkor arra hivatik fél, birja reá azt mindkét nemű gyermekeinek a ró­mai egyház részére átigérésére és így az országos törvénynek tiszteletben nem tartására. Szomorú jelenség ez nem csak egyházi, hanem állami tekintetben is. A lelkésznek volna egyik szép hivatása a hazafiakban és honleányokban a haza szeretetét s ennek egyik föltételét az ország törvényei iránti köteles tisztelet érzelmét fokozi, élénkiteni, folyton ébren tar­tani s ott, hol az ország felekezetközi törvényeiről van szó, a clerus egyes tagjai épen ez érzelmet rombolják le sőt van­nak esetek, hol a szegényebb sorsúakat anyagi előnyök nyúj­tásával birják rá arra, hogy megsértsék úgy egyházok mint hazájok iránti legszentebb kötelességüket. Van kivétel a lel­készek közt, de szomorú tapasztalás után mondom, hogy e kivételek száma folyton kevesbedik. Valószinüleg átalá­nos — Rómából eredő, az összes lelkészi kart kötelező

Next

/
Thumbnails
Contents