Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1886

1886. június - Oldalszámok - 50

— 5o ­hogy a vegyes házasságból származott gyermekek vallásos nevelése fölött ébren őrködjenek. e) Ugyan e jelentésben indítványozza Püspök ur, hogy oly egyházközségeknek, melyeknek akár az egyháztagoknál kölcsönképen künn levő, akár másutt elhelyezett tőkéik van­nak , ne engedtessék meg a kölcsönfelvétel. Az indítvány elfogadtatván, az esperesek és egy­házmegyék utasíttatnak, hogy az egyháztörvények 20 §-a alapján a gyülekezeteket az erkölcsi bukást is maga után vonható eladósodástól éber őrködéseik által óvják meg. f) Püspök ur évi jelentésében élénken rejzolván a r. ko­máromi tábita egylet virágzását, s minden irányban fényesen tündöklő jótékony hatását, — felhívást intéz a ker. gyűléshez, hogy kivált városi egyházközségekben hasonczélu jótékony intézet felállítására hatni szíveskedjenek. Ily jótékony intézetek felállítására az egyházme­gyék ezennel felkéretnek. g) Azon szomorú esetből kiindulva, miszerint a lelkész halála, s az új lelkész beiktatása közötti időszakban az egy­házak fontos okmányai és történelmi adatai elvesztek, indít­ványozza püspök ur, hogy az egyházaknál még meglevő adatok összegyűjtessenek, s az egyházak levéltáraiból az egyházkerü­leti levéltárba tűzmentes szekrénybe helyeztessenek át, — any­nyival inkább, mert ott a tudományos kutatókra, s a meg­írandó alapos egyháztörténelemIíez adatokat gyűjtőkre nézve könyebben hozzáférhetőkké lesznek, s felhasználásuk kevesebb költséggel jár,— egyúttal indítványozza itt püspök ur, hogy a lelkészi kar kéressék föl oly czélból, hogy a somorjai püs­pökség történelmének megírásával foglalkozó Ünody Zsigmond kartársunkat adatszolgáltatásával gyámolítani szíveskedjenek. Az indítvány elfogadtatik, s az egyházak, egyhá­zaikra vonatkozó régi eredeti okmányaik jegyzéké­nek. s amennyiben lehetséges az eredeti okmányoknak beküldésére felhivatnak , valamint arra is felkéret­nek, hogy Onody Zsigmond kartársunkat adatszolgál­tatás által gyámolitsák.

Next

/
Thumbnails
Contents